Francia belügyminisztérium: tovább csökkentek az éjszakai erőszakos cselekmények az elővárosokban

Folytatódott az erőszakos cselekmények számának csökkenése szerdára virradóra a franciaországi elővárosokban, amelyeket egy rendőri túlkapásban kilenc nappal ezelőtt megölt tinédzser halála váltott ki - közölte a francia belügyminisztérium.A tárca összesítése szerint országszerte 16 embert állítottak elő, közülük nyolcat a párizsi agglomerációban gyújtogatás vagy rongálás miatt. Az éjszaka folyamán 116 tűzesethez hívták a tűzoltókat, elsősorban szemeteseket és 78 gépkocsit gyújtottak fel, de középületek, rendőrőrsök vagy csendőrségi laktanyák ellen nem történt támadás. Továbbra is 45 ezer rendőr és csendőr teljesített szolgálatot az utcákon, akik közül senki nem sérült meg.
   

Az éjszakai elővárosi zavargások intenzitása vasárnap óta csökken, szombati éjszaka történt a legtöbb rombolás, amely után 1300 embert állítottak elő. A párizsi prefektúra kedd este 400 kilogramm tűzijátékot foglalt le a főváros északi határában egy teherautóban, három embert előállítottak. A szabadon vásárolható pirotechnikai eszközöket évek óta használják törvénytelen módon rendfenntartó erők, épületek vagy gépkocsik elleni támadásokhoz bűnözői csoportok vagy utcai tüntetők közé keveredő rendbontók.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az elővárosi rendbontók is ezekkel gyújtogattak, illetve fedezték a fosztogató társaikat.
    

Clément Beaune közlekedési miniszter bejelentette, hogy szerda este és éjszaka az egész országban ismét megszokott menetrendben közlekednek a tömegközlekedési járművek, de "helyi kivételek lehetnek egy adott helyzetnek megfelelően". A kormány azt is jelezte, hogy a nyári leárazások idejét egy héttel meghosszabbítja, a tervezett július 25. helyett augusztus 1-ig, és az üzletek vasárnap is kinyithatnak annak érdekében, hogy a zavargások miatt bevételkiesést szenvedett kereskedők forgalma javuljon. Hivatalos adatok szerint a zavargások a ruházati üzletek nyári leárazásainak forgalmát teljesen lefékezték.
    

Olivia Grégoire kereskedelemért felelős kormánytag szerint valamivel több mint ezer üzlet érintett közvetlenül a rongálásokban, amelyek közül négyszáz dohánybolt, négyszáz bankfiók, kétszáz pedig élelmiszerüzlet. Ezenkívül több száz helyiséget, sportfelszerelést forgalmazó üzletet, optikai szalont és gyógyszertárat is kifosztottak, egyeseket teljesen megrongáltak, míg másoknak betörték a kirakatait a tárcavezető szerint, aki a France2 közszolgálati televízióban több száz millió euróra becsülte az üzletekben okozott károkat.
    

A kormány azt is bejelentette, hogy körlevelet tett közzé, amely alapján a zavargások során kiégett és megrongált középületek helyreállítása haladéktalanul megkezdődhet, és remélhetőleg a parlament még a nyári szünet előtt elfogadja a sürgősségi támogatásról szóló törvényjavaslatot is. A dél-franciaországi Marseille ügyészsége kedd este bejelentette, hogy vizsgálatot indított, miután vasárnapra virradó éjjel a zavargások helyszínén egy 27 éves férfi "feltételezhetően egy rendőri gumilövedéktől" életét vesztette. A La Marseillaise című regionális lap és a Marianne országos hetilap úgy tudja, hogy az ügyészség szerint egyelőre nem lehet megállapítani, hogy a motoros - akinek halálát egy gumilövedék által a mellkasán ért hirtelen ütés okozta - részt vett-e a zavargásokban. Az ügyben a rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN is vizsgálatot indított.
    

A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben június 27-én egy rendőr agyonlőtt egy 17 éves helyi fiút, aki ellenállást tanúsított egy közúti ellenőrzéskor. A rendőr elmondása szerint veszélyben érezte saját és társa életét. Az igazoltatásról készült felvétel azonban ezt nem igazolta, ezért a 38 éves motoros rendőrt előzetes letartóztatásba helyezték, majd szándékos emberölés miatt eljárás indult ellene.
    

Az előzetes letartóztatásban lévő rendőr családjának támogatására gyűjtést indított Jean Messiha, aki a tavalyi elnökválasztási kampányban Eric Zemmour publicista, jobboldali elnökjelölt szóvivője volt. A felhívásra 1 636 220 euró adomány érkezett, de a politikus szerdán lezárta a gyűjtést a kormány és a baloldal felháborodását követően. A megölt fiú családja pedig bejelentette, hogy feljelentést tesz Jean Messiha ellen bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanújával, a politikus válaszul rágalmazásért beperelte a megölt fiú hozzátartozóit.
    

Eközben kilencven baloldali párt és szervezet, köztük a radikális baloldali Engedetlen Franciaország, a Zöldek, a CGT szakszervezet és az Amnesty International jogvédő szervezet jelezte: szombatra "állampolgár menetet" szervez a nagyvárosok munkásnegyedivel szembeni szerintük diszkriminatív politika elleni tiltakozásul. A baloldali ellenzék azt kéri a kormánytól, hogy "vállalja a felelősséget, és szolgáljon azonnali válaszokkal a konfrontáció helyett".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com