Francia politikusok az istenkáromlás miatt elítélt pakisztáni nő kimentését sürgetik

Anne Hidalgo, Párizs szocialista polgármester és Laurent Wauquiez, a jobbközép Köztársaságiak elnöke is azt kérte Emmnauel Macron államfőtől, hogy "mentse meg az életét" annak a Pakisztánban istenkáromlás vádjával 2010-ben halálra ítélt keresztény nőnek, akit múlt szerdán felmentett a legfelsőbb bíróság, de az iszlámábádi kormány jelezte: nem akadályozza meg a felülvizsgálati eljárás megindítását."Ászija Bibi felmentése a pakisztáni legfelsőbb bíróságon valódi megkönnyebbülés mindazoknak, akik mint én is, támogatták és a szabadon engedését kérték az elmúlt években. A helyzete azonban rendkívül bizonytalan maradt, miután be van börtönözve, és ő és a családtagjai is halálos fenyegetéseknek vannak kitéve" - mondta a párizsi főpolgármester a francia hírügynökségnek.

"Franciaországnak kötelessége az ő és a családja segítségére lenni azzal, hogy Pakisztánnál kérelmezni, engedélyezzék elmenekülni egy másik országba, ahol biztonságban lehet és ahol teljesen szabadon gyakorolhatja a keresztény vallását" - tette hozzá.

    
Párizs 2014-ben díszpolgárává avatta Ászija Bibit azért, hogy így járuljon hozzá a védelméhez. "Most hogy felmentették, kész vagyok arra, hogy Párizs befogadja, és támogassa őt és a családtagjait annak érdekében, hogy tartósan integrálódni tudjanak Franciaországban" - hangsúlyozta Anne Hidalgo. "A legrosszabbtól kell tartanunk Ászija Bibi esetében. Ne várjuk meg, hogy a tragédia bekövetkezzen! Most kell cselekedni" - hívta fel a figyelmet a városvezető.
    

Laurent Wauquiez, a jobbközép Köztársaságiak vezetője nyílt levélben fordult az államfőhöz, "hogy tegyen meg mindent Ászija Bibi életének megmentéséért és azért, hogy Franciaország befogadja és védelmezze". A jobboldali politikus szerint "Franciaország nem maradhat csöndben", és "nyomást kell gyakorolnia a pakisztáni kormányra, hogy Ászija Bibi szabadlábra kerüljön és el tudja hagyni a családjával Pakisztánt, ahol az élete veszélyben van". A politikus hozzátette, hogy "megtiszteltetés a köztársasági elnök és Franciaország számára, hogy ezekben a pillanatokban felajánlhatja a védelmét".
    

Ászija Bibit 2010-ben ítélték kötél általi halálra, mert vádlói szerint gyümölcsszedés közben összeszólalkozott muszlim nőkkel, és istenkáromlást követett el. Jogvédők évek óta bírálják Pakisztánt az istenkáromlást büntető paragrafus miatt, amely alapján halálbüntetés is kiszabható. Az aktivisták szerint a törvénnyel könnyű visszaélni, és sokan a tárgyalást sem érik meg, mert előfordul, hogy meglincselik vagy meggyilkolják azokat, akiket istenkáromlás vádja ér. A törvény több pakisztáni bírálója is gyilkosság áldozata lett.
    

Ászija Bibit nyolc év után, a múlt héten bizonyíték hiányában felmentette a pakisztáni legfelsőbb bíróság, de saját biztonsága érdekében nem engedték szabadon, és az esetleges fellebbezés lezárultáig nem hagyhatja el az országot. Jogvédők szerint ez számára halálos ítélettel ér fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

A Monori Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és többrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a nála szakképzési gyakorlaton lévő fiatal fiúkat szexuálisan molesztálta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com