Franciaország átadta az elmúlt 20 év ETA-archívumát Spanyolországnak

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Franciaország átadta az elmúlt 20 év alatt a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezetről összegyűlt archívumát Spanyolországnak - közölte a spanyol belügyminisztérium pénteken.A tárca közleményben számolt be arról, hogy több mint 40 ezer oldalnyi írásos dokumentumot, több száz terabájt digitális adatot, több mint 300 lőfegyvert, fegyveralkatrészeket és különböző tárgyakat szállítottak a héten Párizsból Madridba.

   
Mindezt a francia hatóságok gyűjtötték össze és használták bizonyítékként ötven, már lezárt jogi eljárásban az ETA tagjaival szemben. Az "Eleven emlékezet" névre keresztelt együttműködés célja, hogy Spanyolországban előrelépést érjenek el az ott elkövetett, de eddig felderítetlen ETA-bűncselekmények megoldásában.
    

A szakértők a fegyvereket ballisztikai vizsgálatnak vetik alá és eredményét összevetik a megoldatlan bűnesetek adataival, míg a dokumentumokból egyebek mellett tervezett merényletekről, a terrorszervezet belső működéséről, stratégiájáról remélnek információkat szerezni. A spanyol központi büntetőbíróság nyilvántartása szerint a terrorszervezetnek tulajdonított merényletek közül 224 ügyben nem találták meg és állították eddig bíróság elé az elkövetőket.
    

A spanyol belügyminisztérium példátlan előrelépésnek tartja ezt az együttműködést rendőrségi és igazságügyi területen a két ország közt, amelyek - mint írta - eddig is összedolgoztak, hogy elérjék az ETA operatív megsemmisítését. A tervek szerint az ETA-archívum a későbbiekben kutatható lesz a terrorizmus áldozatainak emlékközpontjában, a baszkföldi Vitoriában.
    

A francia hatóságok által lefoglalt tárgyak és dokumentumok átadásáról egy éve írtak alá megállapodást a két ország igazságügyi miniszterei Málagában. Az 1959-ben alakult, a független, szocialista baszk állam megteremtésért több mint 50 évig véres merényletekkel harcoló szervezet 858 ember haláláért tehető felelőssé. Közülük 297 áldozat gyilkosa továbbra sem ismert.
     

Az ETA számlájára írt, de megoldatlan támadások aktáit 2011-ben kezdték felülvizsgálni a terrorizmus áldozatait és családjaikat képviselő civil szervezetek kezdeményezésére. Ezek közül 21 esetben találtak olyan bizonyítékokat, amelyek alapján újra tudták indítani az ügyet. A terroristák tavaly jelentették be, megmaradt fegyvereiket átadják a hatóságoknak, miután 2011-ben felhagytak a fegyveres harccal.
    

Az elrejtett fegyverarzenál lelőhelyeinek listáját a francia hatóságoknak juttatták el, amely több tucat fegyvert, több száz kilogramm robbanóanyagot és lőszereket is lefoglalt áprilisban Baszkföld francia részén. A madridi kormány viszont közölte, hogy a terroristák ennek ellenére nem reménykedhetnek kedvező elbánásban vagy büntetlenségben, az ETA-nak bocsánatot kellene kérnie, és azonnal fel kellene magát oszlatnia.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

http://ujhazak.com