Franciaországban rekordot döntött tavaly a rendőri erőszak miatti vizsgálatok száma

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Rekordot döntött tavaly a rendőrök ellen indított eljárások száma Franciaországban, amelyeknek több mint fele aránytalan erőszak miatti vádakat érintett - közölte hétfőn a rendőrség felügyeleti szerve (IGPN). Eközben Emmanuel Macron francia elnök a rendfenntartók etikai szabályozásának javítását szolgáló javaslatok bejelentésének felgyorsítására kérte a kormányát a rasszizmus és a rendőri brutalitás elleni demonstrációk nyomán.Az IGPN tavaly 1460 vizsgálatot indított rendőrök ellen, ez 23,7 százalékos növekedést jelent 2018-hoz képest, amikor is 1180, az azt megelőző évben pedig 1085 esetet tártak fel az illetékes hatóságok. Az emelkedés hátterében a közlemény szerint a 2018 végén indult sárgamellényes mozgalom áll, amely 2019-ben fokozott munkát adott a rendőrség felügyeleti szervének.

    
Ezen 1460 vizsgálatból 868 "szándékos erőszak" gyanúját érintette, ami 41 százalékos emelkedés egy év alatt (+ 256 eset).

Az erőszakra vonatkozó panaszok 38,8 százaléka tüntetésen történt előállítást vagy beavatkozást, 12,8 százalék országúti rutinellenőrzést, míg 14,1 százalék előállított személy elleni erőszak gyanúját érintette.
    

A hatósági vizsgálatok nem jelentik feltétlenül azt, hogy a rendőrök hibáztak - jelezte Brigitte Jullien, a baloldali ellenzék által elfogultsággal vádolt IGPN igazgatónője. Elmondta, hogy a sárgamellényeseket érintő 399 ügy közül 130 esetben történt súlyos sérülés, 274 eset már bíróság elé került, de jelenleg csak tucatnyi rendőrt fenyeget ténylegesen bírósági eljárás.
    

A legtöbb panasz a sárgamellényes tüntetőknek maradandó sérüléseket okozó gumilövedékek és oszlató gránátok miatt érkezett, de az adatok azt mutatják, hogy az előbbi használata 2019-ban 43 százalékkal csökkent az előző évhez képest, míg oszlató gránátokat is 40 százalékkal kevesebbszer vetettek be tavaly a rendőrök, amikor is 5420 gránát robbant a megmozdulásokon. A jelentés szerint a tüntetők sérülései és az azokra adott reakciók sajtóvisszhangja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a rendőrség tavaly már visszafogottabban lépett fel.
    

Szombaton több mint 23 ezren tiltakoztak a belügyminisztérium összesítése szerint országszerte a rendőri rasszizmus ellen a George Floyd afroamerikai férfi halála miatt a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni egyesült államokbeli tiltakozásokat támogató nemzetközi mozgalom keretében. A koronavírus-járvány miatti gyülekezési tilalom ellenére kedd este már több mint 20 ezren tüntettek a párizsi bíróság előtt a rendőri erőszak ellen.
    

Az incidensekkel végződő megmozdulást egy 2016-os rendőri előállítást követően elhunyt 24 éves fekete bőrű férfi, Adama Traoré családja szervezte. Emmanuel Macron hétfőn azt kérte Nicole Belloubet igazságügyi miniszterről, hogy kiemelten kezelje a franciaországi rendőri erőszak szimbólumává vált ügyet.
    

A börtönből szabadult férfi elmenekült egy rendőri igazoltatás elöl, de elfogták, és egy párizsi elővárosi rendőrőrsön előállították, ahol a kihallgatása közben meghalt. A múlt héten egy büntetőjogi szakértő jelentése kizárta a csendőrök felelősségét, aki a szakértői vélemény szerint a halála pillanatában kábítószer hatása alatt állt, és szívbetegségével összefüggésben vesztette életét. A család által megbízott jogi szakértő szerint viszont az áldozat halálát az okozta, hogy három csendőr a földre szorította.
   

"A George Floyd halála által kiváltott érzelmi helyzetben a hazai közvélemény egy része is tüntet a rasszizmus ellen, és vádolja a rendőri erők tevékenységét. Átláthatóan és tevékenyen szeretnénk erre a dühre válaszolni" - jelezte hétfőn a miniszterelnöki hivatal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com