FSZB: kettős ukrán bombamerényletet akadályoztak meg Dél-Oroszországban

Kettős bombamerényletet akadályoztak meg az orosz hatóságok a sztavropoli régióban lévő Pjatyigorszkban, amelyet ukrán titkosszolgákatok az ottani rendvédelmi szervek ellen kíséreltek meg végrehajtatni - közölte kedden az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).Az FSZB szerint robbantások végrehajtására beszervezett két orosz állampolgárságú nő érkezett Moszkvából Pjatyigorszkba. Nem ismerték egymást, és nem voltak tisztában azzal, hogy ténylegesen az öngyilkos merénylő szerepét szánták nekik.

A nők szombaton vették elő a rejtekhelyekről azokat a hátizsákokat, amelyekben improvizált robbanószerkezetek voltak. Egyiküket, aki 19 éves, a biztonsági szerv épületéhez vezető úton fogták el, egy trotil-egyenértékben mintegy két kilogramm hatóerejű bombával. Nem sokkal később őrizetbe vették a 47 éves bűntársát is, akinek a tervek szerint már a helyszínelés közben kellett volna a robbanást végrehajtania. A pokolgépeket hatástalanították, személyi sérülés nem történt.

A fiatalabbik nő vallomásában elmondta, hogy az interneten keresett munkát, ahol a megbízója jelentősebb összeget ajánlott egy csomag elszállításáért.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A túlnyomórész orosz ellenőrzés alá került Herszon megyében kémkedés címén kedden 12 évi fegyházra ítéltek egy 42 éves ukrán állampolgárt. A verdikt szerint a férfi 2023 júniusától szeptemberéig célzottan gyűjtött információkat az orosz fegyveres erők katonai járműveinek és személyi állományának mozgásáról és elhelyezkedéséről.

Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a légvédelem keddre virradóra 143 ukrán repülőgéptípusú pilótanélküli repülőszerkezetet semmisített meg kilenc régió, valamint az Azovi- és a Fekete-tenger felett. Kurszk megyét az elmúlt nap folyamán 97 alkalommal lőtte az ukrán tüzérség, Belgorod megye légterében 98 különböző típusú drónt semlegesítettek. Herszon megyében egy nap alatt öt civil sebesült meg. Az elcsatolt Krímben Jevpatorija, Krasznoperokopszk, Szaki és Dzsankoj városi körzetben, valamint négy járásban áramszünet van a hálózatokban bekövetkezett "zavarok" miatt. Az érintett területeken vészhelyzeti helyreállítási munkálatok folynak.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) közölte, hogy a fehérorosz gyermekeket szállító autóbusz ellen múlt szerdán Brjanszk megyében végrehajtott dróncsapást Dmitro Tkacsenko, az ukrán határőrség 105. őrse Himera drónrendszerekkel foglalkozó egységének katonája, Ihor Zsukov, a határőrség 7. őrséhez tartozó Skval gyorsreagálású parancsnokságának katonája, valamint Vladiszlav Naum, a 73. tengeri különleges műveleti központ katonája hajtotta végre. Az SZK szerint a támadás mögött Robert Brovdi, az ukrán fegyveres erők drónrendszereinek parancsnoka, és Oleh Ivascsenko, az ukrán katonai hírszerzés vezetője áll. A dróncsapás következtében életét vesztetette egy, a gyermekeket kísérő, állapotos asszony, heten pedig megsérültek, köztük öt fiatalkorú.

Andrej Travnyikov, a novoszibirszki régió kormányzó a Max-csatornáján közölte, hogy az irányítása alatt álló területen, követve a szomszédos megyék példáját, korlátozhatják az üzemanyag-eladást a benzinkutaknál .

"Mivel egyes szomszédos régiókban korlátozták az üzemanyag-kiszolgálást a benzinkutaknál, nyilvánvaló, hogy a spekulatív kereslet megakadályozása érdekében nekünk is ilyen döntést kell hoznunk" - írta.

Korábban Vitalij Hocenko, az omszki régió kormányzója közölte a Max üzenetküldő alkalmazáson: annak elkerülése érdekében, hogy az üzemanyagtöltő állomásokon mesterséges tömegpánik alakuljon ki, és a spekuláció elkerülése céljából elrendelte, hogy az üzemanyagot kizárólag a jármű tankjába tölthetik. Mennyiségi korlátozást is elrendelt: a rendes benzinkutakon 40 liter benzin és 80 liter dízel a felső határ, az autópályán a benzinre szintén 40 literes korlát vonatkozik, a dízelre pedig 200 literes.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com