FSZB: magas rangú katonai vezető elleni merényletet akadályoztak meg Moszkvában

Megakadályoztak egy magas rangú orosz katonatiszt elleni merényletet Moszkvában, a terrortámadást az ukrán titkosszolgálatok az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel együttműködésben készítették elő - közölte hétfőn az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).Az FSZB őrizetbe vett négy gyanúsítottat; három orosz állampolgárt, akinek a tervezett bűncselekmény nyomait kellett volna eltüntetnie utólag, és egy olyan negyedik embert, aki egy meg nem nevezett közép-ázsiai országból érkezett, és aki az orosz védelmi minisztérium magas rangú vezetője elleni terrorcselekmény közvetlen végrehajtója lett volna. A nevüket egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Az FSZB szerint a kijelölt végrehajtót az a Szaidakbar Gulomov szervezte be, aki ellen Oroszország és Üzbegisztán már korábban nemzetközi körözést rendelt el, mert részt vett Igor Kirillov altábornagy tavaly december 17-én történt meggyilkolásában. Az FSZB szerint a tábornokot, aki az orosz fegyveres erők sugár-, vegyi és biológiai védelmi erőin parancsnoka volt, az ukrán biztonsági szolgálat távirányítású pokolgéppel ölte meg akkor Moszkvában.

A tájékoztatás szerint ezúttal Gulomov Ukrajna és nyugat-európai országok területéről irányította és pénzelte a végrehajtókat közvetítők segítségével, valamint különböző eszközökkel látta el őket házi készítésű robbanószerkezet összeszereléséhez. Az alkotórészeket drónokról dobták le Oroszország területére. A pokolgépet egy kerékpárra erősítették egy lopásgátló lakattal. A biciklit a merénylőnek a kiszemelt áldozat házának bejáratához kellett eljuttatnia, a főváros egyik sűrűn lakott negyedében. A robbanószerkezet hatótávolsága 70 méter volt, és megölte volna a merénylőt is.

A gyanúsított az orosz szakszolgálat által közzétett videófelvételen orosz nyelven beismerő vallomást tett. Képsorokat tettek közzé arról is, ahogy a hatóságok a férfit az utcán éjjel őrizetbe veszik, és arról, hogy a kerékpárt egy robot segítségével felrobbantják az úttest közepén. Az ügyben terrorcselekmény és robbanóanyagok vagy robbanószerkezetek illegális birtoklása címén indult büntetőeljárás.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com