Füstmérgezésbe halt bele két ember hétfőn

Két ember meghalt füstmérgezésben hétfő délelőtt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.Hétfő reggel érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez arról, hogy tűz miatt egy családi házban életét vesztette egy ember Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Lácacsékén. Tűzoltói beavatkozásra már nem volt szükség: a konyhában két négyzetméteren tűz nyomai voltak láthatók, korábban a tűzhely környezete, egy szekrény és a páraelszívó égett. Az egész lakás füsttel telítődött, feltehetően füstmérgezés okozta a ház lakójának halálát.
    

Késő délelőtt érkezett a második jelzés, amely szerint Jászapátiban is életét vesztette valaki. Egy családi ház hálószobájában a cserépkályhából áramlott vissza a füst a lakásba, és ez vezetett az ott tartózkodó halálához. A katasztrófavédelem mindkét eset körülményeit vizsgálja. Ez a két haláleset is rámutat arra, mennyire fontos felszerelni egy füstérzékelőt, illetve rendszeresen gondoskodni a kéményseprésről - figyelmeztettek. A lakosság számára ingyenes a kéményseprés, ám a családi házakba nem megy magától a kéményseprő. A https://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu oldalon vagy a 1818-as telefonszámon lehet időpontot egyeztetni - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com