Gál Kinga: a háborút csak fegyverszünettel, majd béketárgyalással lehet megállítani

Nincs értelme a háborús propagandának, az immár harmadik éve dúló háborút, a pusztítást, a szenvedést csak fegyverszünettel, majd béketárgyalással lehet megállítani - jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) delegációjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban kedden.Az Európai Parlament plenáris ülésének az "Ukrajnának nyújtott uniós támogatás töretlen fenntartása" címmel tervezett keddi vitáját megelőzően magyar újságíróknak nyilatkozva Gál Kinga hangsúlyozta: az uniós parlamenti vita további fegyverszállításokról, a háborús álláspont további hangsúlyozásáról fog szólni, "mintha az uniós döntéshozók a fejüket a homokba dugva nem látnák a realitásokat".

Szavai szerint a realitás az, hogy a veszteség nem csak Ukrajnának jelentős, hanem Európa számára is, amely eddig több mint 134 milliárd eurót költött a háborúra. Európa további költekezést sürget a háborús propaganda sulykolásával, miközben a geopolitikai megközelítés megváltozott - hívta fel a figyelmet. Donald Trump elnök beiktatása után egyértelművé vált, hogy az Egyesült Államok, eltérően a demokratáktól, más megközelítést szeretne: békét, fegyverszünetet szeretne elérni - mondta.

"Eközben itt, Európában a rossz döntéseknél maradtunk, az Európai Unió a múltban ragadt, miközben mi, magyarok talán egyedüliként mondjuk évek óta, hogy fegyverszünetre van szükség, béketárgyalásra van szükség" - fogalmazott.

Gál Kinga hangsúlyozta: miközben Brüsszel továbbra is háborús propagandát sulykol, az Egyesült Államokban egyértelművé vált, hogy Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) segélyeinek nagy részét a baloldali politika megsegítésére, a háborús propaganda, a genderpropaganda és a migrációs propaganda erősítésére használták a demokraták. A balliberális politikát és ideológiát segítő támogatások, amelyek szuverén tagállamok, köztük Magyarország ellen irányultak, most sorra lepleződnek le - hangoztatta.

Most, a három éve dúló háború kapcsán végre ki kell kérni az Európai Bizottságtól az adatokat, hogy mi mindent finanszírozott, milyen civil szerveket, médiafelületeket támogatott, amelyek a háborús propagandát hirdették éveken keresztül, szemben demokratikusan megválasztott kormányok elveivel - hangsúlyozta.

"Itt az ideje, hogy felébresszük az Európai Bizottságot. Mi, Patrióták, akik az ellenzéke vagyunk ennek az Európai Bizottságnak, ki kell mondanunk, hogy nincs értelme a háborús propagandának. Végre fegyverszünetről, béketárgyalásról kell beszélni" - tette hozzá nyilatkozatában Gál Kinga.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com