Gázából elindított rakéta csapódott be az övezettől negyven kilométerre lévő Beér-Sevában

A Gázai övezetből elindított rakéta csapódott be szerda hajnalban Izrael területén, a palesztin övezettől negyven kilométerre keletre lévő Beér-Sevában - jelentette a Jediót Ahronót című lap online változata, a ynet.Válaszul az izraeli hadsereg légiereje nyolc célpontot támadott a palesztin övezetben. A légicsapásban az övezet déli részén, Rafahnál hárman megsebesültek egy katonai támaszponton. A palesztin rakéta egy lakóház udvarán csapódott be anyagi károkat okozva, de emberéletet nem követelt. A mentőszolgálatnak öt sérültet kellett ellátnia a támadás miatt, köztük egy sokkos állapotba került anyát és három gyerekét.

    
Az izraeli hadsereg szerint két rakétát lőttek ki hajnalban a palesztin övezetből, de az egyik a tengerbe csapódott. Beér-Sevában megszólaltak a szirénák, de miután Izrael soha nem számított arra, hogy ezt az országrészt is érheti rakétatámadás, nem telepített a város köré a Vaskupola nevű légvédelmi rendszer elhárító rakétáiból, ezért itt nem léphetett működésbe a másutt működő elhárítás.
    

A szerda hajnali rakétatámadás jelentősen növeli a feszültséget az izraeli-palesztin viszonyban. Avigdor Liberman védelmi miniszter egy nagyobb katonai akcióval fenyegette meg kedden az övezetet uraló radikális iszlamista Hamászt, ha tovább folytatja az erőszakcselekményeket Izrael ellen. Szerdán rendkívüli kormányülés várható Jeruzsálemben.
    

A Gázától izraeli mércével igen távoli Beér-Seva felé a 2015-ös Erős szikla hadművelet óta csak kétszer lőttek rakétát az övezetből, noha a hadművelet során számos rakétatámadás érte a Negev sivatagban lévő várost.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com