Gulyás: a kormány vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogy ha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani

Súlyos hibát követtek el mind az első, mind a másodfokú eljárásban azok, akik a győri gyermekgyilkosság elkövetőjének korábbi büntetése alóli feltételes szabadságáról döntöttek - jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Közölte, ha a bíróság nem a legenyhébb büntetést szabta volna ki rá, akkor még mindig börtönben ülne.Gulyás Gergely elmondta: a kabinet a szerdai ülésén hallgatott meg tájékoztatást az esetről, amely után úgy ítélték meg, hogy a férfit érintő eljárás teljes kivizsgálására van szükség. A miniszter rámutatott arra is, hogy a férfi a korábbi bűncselekményeiért, bár halmazatban követte el azokat, mégis indokolatlanul és elfogadhatatlanul gyenge büntetést kapott. Hiába jelenik meg a törvényekben a szigorúbb büntetőpolitika, ha azt a bíróságok nem alkalmazzák - fogalmazott. Ha így tettek volna, a gyerekek még ma is élnének - jelentette ki.

    
Hozzátette, a kormány vizsgálja annak a törvénymódosításnak a lehetőségét, hogy ha valaki másnak az életére tör, akkor őt ne lehessen feltételesen szabadlábra bocsátani. Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a szerdai kormányülést Orbán Viktor miniszterelnök betegsége miatt Varga Mihály miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter vezette.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com