Gyerekek elleni szexuális bűncselekmények miatt emeltek vádat több ember ellen Zalában

Egy autista kislány ellen elkövetett szexuális erőszak, illetve két gyermekpornográfiával kapcsolatos ügy miatt három ember ellen emeltek vádat Zalában - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.Pirger Csaba közlése szerint szexuális erőszak miatt kell bíróság elé állnia annak a 70 éves keszthelyi férfinak, aki 2012 óta élt együtt egy nővel és annak korábbi házasságából származó, enyhe-középsúlyos autista kislányával, aki érzelmileg is kötődött hozzá.

    
A férfi 2019 nyarán a keszthelyi albérletükben szexuális kapcsolatot létesített a nevelése, felügyelete alatt álló, 12. életévét még be nem töltött kislánnyal. A szóvivő egy másik ügy kapcsán arról számolt be, hogy egy Zalaegerszegen élő 26 éves férfi 2016-tól több mint egy éven át hetente pár napot töltött a barátnőjénél egy Lenti környéki településen, ahol a nő a szülei segítségével egyedül nevelte az akkor alig kétéves lányát. A férfi a kislánnyal jó kapcsolatot alakított ki, számos alkalommal készített mobiltelefonnal fényképeket róla.
    

A férfi rendszeresen látogatott pornográf weboldalakat, illetve saját szexuális aktusait is többször felvette a telefonjával. A nő tudta nélkül több alkalommal is pornográf fényképfelvételeket készített az alig kétéves kislányról, később pedig a vele közös háztartásban élő, ugyancsak két év körüli unokaöcséről is. A Lenti Járási Ügyészség gyermekpornográfia miatt emelt vádat ebben az ügyben.
    

Pirger Csaba közölte továbbá: egy 40 éves keszthelyi férfinak szintén gyermekpornográfia miatt kell felelnie, miután éveken át gyerekekről készült kép- és videofelvételeket töltött le a számítógépére, amiket telefonon vagy külső adathordozón is tárolt. Tavaly februárban javításra szervizbe vitte a hordozható számítógépét, az üzlet munkatársai ekkor fedezték fel, hogy a gépen pornográf felvételek találhatók gyerekekről, ezért értesítették a rendőrséget. A nyomozók a házkutatások során különböző adathordozókon összesen több mint 22 ezer, gyerekeket ábrázoló pornográf kép- és videofelvételt találtak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com