Gyerekek zuhantak le egy kilátóról Csehországban, súlyos sérülések

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Kilenc gyerek zuhant le csütörtökön este egy kilátóról Észak-Csehországban, többen közülük sályos sérüléseket szenvedtek - jelentette a CTK hírügynökség pénteken.A súlyos baleset a Decínhez közeli Markvartice település Triangl elnevezésű kilátójában történt. A gyermekek nyári táborban voltak, s vezetőjükkel látogattak el késő este a kilátóhoz. Két súlyosan sérült gyereket helikopterrel egy prágai, másik kettőt az Ústí nad Labem-i kórházba szállítottak. Négy, közepesen súlyos sérüléseket szenvedett gyereket pedig a decíni kórházban ápolnak - közölte Veronika Hysplerová regionális rendőrségi szóvivő. A kilencedik gyerek állapotáról nem közöltek információkat. Prokop Voleník, a regionális mentőszolgálat szóvivője megerősítette, hogy az összes lezuhant gyerek orvosi felügyelet alatt van.
    

A baleset kivizsgálása folyamatban van. Az okok egyelőre ismeretlenek. A hatóságok nem nyilatkoztak. Libor Kunte, a település alpolgármestere, miután még az éjjel meglátogatta a helyszínt, a CTK-nak azt mondta: úgy tűnik, hogy a kilátó felső platója túl volt terhelve, s ez okozhatta, hogy a padlózat nem bírta ki a nyomást.


"A kilátó felső szintjét négy felnőttre tervezték, de a baleset idején 15 gyerek tartózkodott ott" - írta a korábban Twitterként ismert X-en a polgármester. Szerinte a kilátó ugyan a település területén van, de magánszemély üzemelteti. A Triang kilátó létrával elérhető felső szintje mintegy három-három és fél méter magasan van.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com