Gyereket kínzó rabló ellen emeltek vádat

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki társaival betört egy tatai házba, és megkínzott egy gyereket, hogy a szülőket rávegye értékeik átadására - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.Reszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint az elkövető négy társával 2017 márciusában éjjel két órakor a garázst felfeszítve jutott be az ingatlanba. A símaszkot viselő férfiak a hálószobában egy férfit, egy nőt és két gyermeket gyorskötözővel megkötöztek.

    
Az egyik rabló a férfit ököllel többször megütötte, majd az egyik gyermek ujját késsel szurkálta, ezzel akarta rávenni a szülőket arra, árulják el, hol tartják értékeiket. Miután az elkövetők az áldozatokat egy alagsori szobába zárták, a házból készpénzt és nagy értékű órákat tulajdonítottak el; a kár meghaladta a hét és fél millió forintot.
  

A főügyészség az elkövető ellen egyebek mellett jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt nyújtott be vádiratot. A férfi társaival szembeni vádemelésre az ügyészségi közleményben nem tértek ki. Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság 10 év fegyházbüntetésre, valamint ugyanennyi időre a közügyektől való eltiltása ítélje, továbbá kötelezze a mintegy tíz és fél millió forint bűnügyi költség megfizetésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

http://ujhazak.com