Gyermek testbe zárt idős lélek

A következő jelek azt boncolgatják, hogy milyen lelke van a gyermekünknek.childA lélekvándorlás szerint csak a test hal meg, mert a lélek újjászülethet egy másik testben. Ebben az esetben több szakaszt különböztethetünk meg. Lehetséges, hogy a léleknek ez az első élete, de az sem kizárt, hogy egy igen idős lélekről van szó.

A következő jelekből azt deríthetjük ki, hogy a gyermekünknek idős lelke van-e.

Felelősségteljesség és függetlenség: Az idős lélekkel megáldott gyerekek általában sokkal szívesebben segítenek, és megbízhatóbbak.

Kíváncsiság: A legtöbb gyerek érdeklődik a világ iránt, de az idős lelkek már egész kicsi korukban elkezdik gyarapítani a tudásukat, bölcsességüket.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyon sok kérdést feltesznek, imádnak olvasni, felfedezni és kísérletezni.

Úgy fest, mintha nem ebből a világból származna: Az idős lélekkel rendelkező gyerekek olyan saját világot teremtenek, amiben annyira el tudnak merülni, mintha nem is erről a bolygóról származnának.

Beilleszkedési problémák: Gyakori, hogy nem találják a helyüket a saját korosztályukban, nem jönnek ki más gyerekkel. Sajnos, emiatt sok támadás érheti őket.

Idősebb beszéd: Amikor beszélgetnek, akkor sokszor olyan érettnek tűnnek, mintha nem is gyerekek lennének.

Nem figyelnek a hatalomra: Azok a gyerekek, akiknek idős lelkük van, nagyon intelligensek, remek megfigyelők, de problémájuk van a hatalom parancsainak követésével.

Szeretnek egyedül lenni: Sokszor nem játszanak másokkal, hanem inkább egyedül maradnak, mert számukra ez sokkal stimulálóbb.

Vagy túl jól teljesítenek vagy rosszul: Gyakran nagyon kreatívak és érzékenyek az idős lelkű gyerekek. Egyrészről képesek a kemény munkára, de a logikus dolgok gyakran nehezen mennek nekik, emiatt rosszul viselhetik az iskolát.

Töprengés: Jellemző, hogy míg más gyerekek rohangálnak, addig az idős lelkű fiatalok teljesen elmerülnek a saját gondolataikban.

Sokkal idősebbek társasága: Az idős lelkű gyerekek szeretik azoknak a társaságát keresni, akik sokkal idősebbek náluk. Gyakori, hogy a tanárukkal barátkoznak, idősebbekkel beszélgetnek. Ennek oka az, hogy pszichésen velük vannak egy szinten, nem pedig a saját generációjukkal.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Rendőri intézkedés elől menekült – több szolgálati gépjármű is összetört

Augusztus 20-án, késő délután bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy a 71-es számú főúton, az 58-as kilométerszelvény közelében egy személygépkocsi imbolyogva közlekedik.

http://ujhazak.com