Gyermeket szült a szűz Revati Borawekar

Érdekes történetek olyan nőkről, akik állítólag soha nem feküdtek le senkivel, mégis teherbe estek.Ha egy szűz nő teherbe esik, akkor orvosi vagy isteni csodáról lehet szó, de az sem kizárt, hogy csak csalás az egész. Ami biztos, hogy a következő érdekes történetek közül az egyik orvosilag igazolt eset, míg a többi megkérdőjelezhető, de attól még ugyanolyan meglepő.

A kínai szűz: 2019-ben ikreket hozott a világra egy nő a kínai Guiyangban. A kismama, aki a túlsúlya miatt nem vette észre, hogy terhes, hasi fájdalmak miatt került kórházba. A vizsgálatok során kiderült, hogy vajúdási fájdalmai vannak, ám a nő nem fogadta el a diagnózist, ugyanis állította, hogy soha nem volt barátja, és szűz.

Az orvos rákérdezett, hogy nem lehet-e, hogy részegen közösült valakivel, de a nő erre azt felelte, hogy soha nem ivott alkoholt, mert allergiás rá. Még mielőtt engedélyt adott volna a császármetszésre, a nő ragaszkodott hozzá, hogy szüzességi tesztet végezzenek el rajta. Ennek eredményét nem hozták nyilvánosságra.

Az olasz apáca: Két éve élt zárt rendben egy olasz apáca, aki gyomorgörcsök miatt esett össze a San Severino-i kolostorban 2015-ben.

A 31 éves apácához mentőt hívtak, majd a kórházba szállítás után az orvos közölte vele, hogy vajúdik. A jelentések szerint a nő erre így szólt: „Kizárt. Apáca vagyok.”

Az orvos azonban nem tévedett, ugyanis az apáca egészséget fiút szült, akinek a Ferenc nevet adta a pápa tiszteletére. Állítólag a szülés híre a nővértársait is meglepte, a helyi pap pedig úgy gondolta, hogy az apáca igazat mondott, amikor azt állította, hogy nem tudott a terhességéről.

Az újdonsült anyuka nem tért vissza a kolostorba, hanem inkább a gyermeke felnevelését választotta.

Az indiai szűz: Az indiai Ahmednagarban élő Revati Borawekar olyan betegségben szenvedett, amely miatt nem tudott szeretkezni. Mivel érintéskor a hüvelye teljesen összehúzódik, így természetúton teherbe se tudott esni.

Amikor a férjével úgy döntöttek, hogy szeretnének gyereket, akkor orvosi segítséget kértek. A megoldást végül a mesterséges megtermékenyítés jelentette. A pár abban reménykedett, hogy a szülés után a nemi életük is normális lesz.

A polgárháború szüze: Az amerikai polgárháború idején egy nő az anyjával és a nővérével élt néhány száz méterre a heves harcoktól. Gyakran ők gondozták a sérülteket. Egy orvos, aki az ezreddel lovagolt, arról beszélt, hogy látott egy fiatal férfit, akit a három nő otthona közelében lőttek le.

A golyó áthaladt a katona herezacskóját, majd valahogy a fiatal nőt is hason találta. Néhány hónappal később a nő rendbe jött, de kiderült, hogy terhes. Úgy 40 héttel a sérülés után fiút szült, amin az orvos, a lány és a családja is meglepődött. Az orvos azt állította, hogy a szülés előtt sértetlennek találta a nő szűzhártyáját.

Josephine Rosenthal nővér: 1742-ben esett teherbe Josephine Rosenthal, aki egy elzárt kolostorban élt az apácatársaival, ráadásul az orvosi vizsgálat megállapította, hogy nemcsak szűz, hanem meddő is volt.

Josephine a szülés után nem sokkal meghalt, a Maria névre keresztelt gyermekét az apácák nevelték fel, akik abban hittek, hogy a gyermeket Isten küldte. Idővel Maria is apáca lett, majd megalapította a saját gyülekezetét.

A nő egyházon belüli elítéléséről szóló számos írás kora feminista szövegeknek is tekinthetők. Sajnos Maria szövegeinek többsége már elveszett, és napjainkra a rendje is megszűnt. Néhány Maria Rosenthal-emlék azonban még létezik, így például testrészek és egy fiola vér, amit ereklyetartóban őriznek.

Állítólag Maria vére különleges, mert az bizonyítja, hogy ő és az anyja „ritka genetikai tulajdonságokkal” rendelkeztek, és hermafroditák voltak, akik spontán meg tudták termékenyíteni önmagukat. Ez azonban nem bizonyított tény, mert egyelőre egyik genetikai kutató sem kapott engedélyt arra, hogy megvizsgálja Maria vérét.

A francia nemesasszony: Elég nagy botrányt okozott a XVII. századi Franciaországban az, hogy Madeleine D’Auvermont egészséges fiút szült 1637-ben, ugyanis a nő férje akkor már 4 éve nem volt otthon.

Madeleine férje nemesember volt, így a fia örökölte a címét és a földjét. A nőnek házasságtörés vádja miatt kellett bíróság elé állnia. Ő azt állította, hogy éjszakánként a férjére gondolt, és sokszor élénk álmai voltak róla, ezért a „képzelet erejével” esett teherbe.

A bíróság orvosi és teológiai szakértőket is meghallgatott. Mivel ők kijelentették, hogy Madeleine állítása lehetséges, ezért a bíróság törvényes örökösnek ismerte el a nő fiát.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com