Gyermekpornográfia miatt emelt vádat az ügyészség két fiatalkorú ellen Borsodban

Minősített gyermekpornográfia miatt emelt vádat az ügyészség két fiatalkorú ellen Borsodban, akik kiskorú osztálytársukat rendszeresen megalázták, fenyegetéssel pornográf videókat készítettek róla - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.Azt írták, a fiatalkorú vádlottak egy borsodi településen működő általános iskola végzős tanulói. Kiskorú fiú osztálytársukat már évek óta megalázták, fenyegették, bántalmazták és megfélemlítették.

A vádirat szerint 2023 májusában, tanítási időben a vádlottak szidalmazva és veréssel fenyegetve rávették a sértettet, hogy a tornaterem öltözőjében olyan szexuális cselekményt végezzen, amely sanyargatásnak minősül, és erről videófelvételeket készítettek. Másnap ezzel a felvétellel zsarolták, amikor újabb cselekményre bírták rá.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést indítványozott, a végrehajtás próbaidőre felfüggesztésével, pártfogó felügyelet elrendelésével és a pártfogó felügyelő által szervezett foglalkozáson való részvételre kötelezéssel.

Indítványozta továbbá a vádlottak végleges hatályú eltiltását bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévüket be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ideiglenesen bezáratták

Ideiglenesen bezáratták

Három hónapig nem nyithat ki egy salgótarjáni diszkó, mert a gyanú szerint egy 19 éves férfi a szórakozóhelyen kábítószert árult vevőinek.

Bilincsben a rablóbanda tagjai

Bilincsben a rablóbanda tagjai

A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Szolgálaton kívüli rendőr mentett életet

Gyors és szakszerű intézkedésének köszönhetően mentette meg egy elkeseredett férfi életét egy szolgálaton kívüli rendőr Komáromban.

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség

Azonosította a rendőrség a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét - közölték a police.hu oldalon hétfőn.

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Boldog új évet kívánt, majd kirabolta

Kiskunmajsán egy bedrogozott férfi kétezer forintért rabolt ki egy 70 éves embert újév reggelén.

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Iskolája elleni terrorcselekményt tervezett a fiatalkorú gyanúsított

Osztálytársai és tanára megölését tervezte az a fiatalkorú, aki szélsőséges csoportokhoz csatlakozott az interneten - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

Ricinusmaggal akartak végezni vele

Ricinusmaggal akartak végezni vele

A baranyai rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a két nőnek az ügyében, akik előre kitervelten akartak megölni egy 42 éves férfit Pécsett.

Nem maradt következmények nélkül a támadás

Nem maradt következmények nélkül a támadás

A dabasi nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az örkényi rabló és társai ellen folytatott eljárást.

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a szolnoki emberölés gyanúsítottja

A rendőrök rövid időn belül elfogták a 46 éves abonyi elkövetőt.

Holtan találták otthonában

Holtan találták otthonában

Egy szolnoki idős férfi a gyanú szerint bűncselekmény áldozata lett.

http://ujhazak.com