Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Kecskeméten

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki 14 kiskorú fiútól szerzett intim fotókat és videófelvételeket - közölte Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője az MTI-vel kedden.A vádirat szerint a Zala vármegyei, középkorú férfi egy népszerű internetes játékra regisztrálva 9 és 17 év közötti fiúkkal alakított ki kapcsolatot úgy, hogy magát velük hasonló korúnak hazudta. Kilétének leplezéséhez egy külföldön élő ismerőse fotóját használta.
    

A férfi azt is állította magáról, hogy jártas a számítógépes játékok világában, és segítséget ajánlott a kisorúaknak. Később, miután elnyerte a fiúk bizalmát, szexuális tartalmú beszélgetéseket kezdeményezett, majd arra kérte őket, küldjenek magukról intim felvételeket. Ellenállás esetén a férfi fenyegetéssel érte el, hogy a kiskorúak teljesítsék kéréseit.
    

A vádlott 2018 és 2021 között 14 kiskorú fiút vett rá arra, hogy intim fényképfelvételeket és videókat küldjön magáról. Az ügyészség a férfit többrendbeli gyermekpornográfiával, szexuális erőszakkal és személyes adattal visszaéléssel vádolja. A letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com