Gyilkosság áldozata lett egy nyáron eltűnt férfi

Gyilkosság áldozata lett egy nyáron eltűnt 21 éves férfi, a rendőrség őrizetbe vette a feltételezett tettest és bűntársát - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.Azt írták: a volt csepeli kenyérgyár területén füvet kaszáló munkás fedezett fel egy bomló holttestet még szeptember 16-án. A budapesti rendőrök megállapították, hogy az elhunyt egy 21 éves férfi volt, akinek eltűnését augusztusban jelentették be, azóta kereste a rendőrség. A nyomozás szerint a fiatal férfit a nyáron ölték meg.
    

A széles körű adatgyűjtés eredményeként a nyomozók szeptember 22-én a XXI. kerületből előállítottak egy 20 és egy 25 éves férfit; a nyomozás adatai szerint a három férfi július 20-án éjszaka együtt ment a csepeli gyárterületre, ahol a 20 éves férfi megkéselte a sértettet. A 20 éves férfit emberölés, 25 éves társát pedig - aki tudott a gyilkosságról, de nem értesítette a hatóságot - bűnpártolás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Lakásaikon megtalálták a sértett iratait, telefonját, laptopját és más értéktárgyait, a 20 éves férfitől pedig az elkövetésnél használt, még mindig véres kés is előkerült.
    

Közölte a BRFK azt is, hogy mindkét gyanúsított beismerő vallomást tett. A bíróság elrendelte az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását és a bűnpártolással gyanúsított férfi bűnügyi felügyeletét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com