Gyilkosság miatt vádat emeltek egy vámosmikolai pár ellen

Vádat emeltek egy vámosmikolai pár ellen egy januári emberölés miatt - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.A nő és a férfi élettársként élt Vámosmikolán egy romos házban. A közelükben lakó, hetven év feletti asszony többször is segítette őket kisebb adományokkal. A nő januárban meglopta az idős asszonyt, aki rájött erre és megfenyegette, hogy ha nem adja vissza az értékeit, akkor feljelenti - közölték.

    
A férfi január 7-én áthívta a sértettet a házukba azzal, hogy visszaadják az elvitt tárgyakat. Miután becsalták a házba, bántalmazták: italosüveggel, tégladarabbal és kalapáccsal ütötték, amitől az asszony többszörös arckoponyatörést szenvedett, valamint több csigolyája és a bordája is eltört. A vádlottak áldozatukat - aki a helyszínen meghalt - késsel is megsebezték - tették hozzá.
    

A holttestet az elkövetők szemeteszsákba csomagolva gödörbe tették, majd hulladékkal befedték. A páros úgy bukott le, hogy a nő még aznap beszélt egy ismerősének a tettéről, aki értesítette a rendőröket. A főügyészség az elkövetők ellen előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat, a nőnek emellett lopás vétsége miatt is felelnie kell.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com