Gyönyörű, de elátkozott gyémántok
Halál, szerencsétlenség tapad a több száz karátos drágakövekhez, melyek Indiából származnak.
Valószínűleg minden nő a párja lábai előtt heverne, ha az illető több száz karátos gyémánttal lepné meg, ám a következő drágakövek viselése mégsem ajánlott, ugyanis mindegyik elátkozott.
Delhi Lila Zafírja: 1857-ben tört be Colonel W. Ferris az indiai Cawnpore Templomba, amelyet a háború és az időjárás istenének szenteltek. A bengáli huszár ellopta a gyönyörű ékkövet, ám nem lelhette benne örömét, mert hamarosan ő és a fia is elvesztette minden vagyonát.
Amikor Ferris és a fia belehalt egy furcsa balesetbe, akkor a gyémánt az egyik barátjukhoz került, ám ő öngyilkos lett. A zafír ezt követően Edward Heron-Allen kezébe került. A tudós azt feltételezte, hogy a Delfi Zafírt vér színezi, és szörnyű átok sújtja.
A férfi annyira rettegett a legendától, hogy beledobta a csatornába a zafírt, ám a szépséges drágakő valamilyen mágikus úton visszatalált hozzá. Később egy ládába zárta. 1943-ban, a tudós végrendeletének értelmében, a londoni Természettudományi Múzeumhoz került a zafír, azzal az utasítással, hogy senki se érintse meg a férfi halála utáni első három évben.
Egy másik javaslat az volt, hogy a legjobb lenne az óceánba hajítani az átkozott drágakövet, de ezt nem tették meg. Az a két múzeumi kurátor viszont, aki érintette a Delhi Zafírt, már a föld alatt nyugszik.
Koh-i-Noor-i gyémánt: Bármelyik nő büszkén viselné az egyik leggyönyörűbb ékszert és 109 karátos drágakövet, amely Indiából származik, és a legenda szerint eredetileg Krisnáé volt. Amennyiben nem a férfi istenről szóló történetet vesszük alapul, akkor a történetünk a 12. században kezdődik, amikor is ellopták az eredeti tulajdonostól a gyémántot. Az illető valószínűleg valami mágus lehetett, mert ezt követően mindenkire szerencsétlenséget hozott a Koh-i-Noor gyémánt.
1304-ig Malwa rádzsa birtokolta a drágakövet, majd a Mogul krónikák szerint Allaudin Khilji császárhoz került. Egy 1306-os ősi hindi szöveg arról ír, hogy az, aki a gyémántot birtokolta, azé volt az egész világ, ám mindennek ára van, így az, akié a drágakő, annak vállalnia kell a balszerencsét is. Ebből az következik, hogy csak egy isten vagy nő viselheti büntetlenül a gyémántot.
1526-ban is Babur mogul is megemlítette a memoárjában, a Baburmamában a gyémántot, amit a mogul fia örökölt. Humayun folytatta a családi hagyományt, és odaajándékozta a leszármazottainak a követ. Ennek a hagyománynak 1739-ben vetett véget az ellenséges perzsa sereg, amely megtámadta az akkor uralkodó Mahamad szultánt, aki megadta magát, és kivégezték.
A perzsák 110 évig mondhatták maguknak a gyémántot, amit Nadír Shah nevezett el. A Koh-i Noor annyit jelent, hogy „A Fény hegye”. A drágakő innentől kezdve tovább vándorolt. Megszerezték az afgánok, majd a szikhek, míg végül a 19. században a britek kezére került. 1851-ben az Angol Kelet-Indiai Társaság Viktória királynőnek ajándékozta az ékszert.
A királynő kifejezetten hitt a gyémánthoz kapcsolódó legendában, ezért parancsba adta, hogy csak nő viselheti a gyémántot, ami jelenleg is II. Erzsébet koronáját díszíti.
A Fekete Orlov gyémánt: Egy újabb indiai elárkozott gyémánt, ami kezdi alátámasztani azt a mendemondát, hogy az istenektől származnak ezek a gyönyörű drágakövek, amelyek semmi jót nem tartogatnak a tulajdonosuknak.
A 250 karátos Fekete Orlov a legenda szerint egy indiai szentély közelében, Brahma szobor szeme volt, amit egy szerzetes lopott el. A bűncselekmény miatt az istenek elátkozták a gyémántot, ami nem okoz örömöt a jogtalan tulajdonosainak. Az átok célt ért, hiszen rengetegen ölték meg magukat az egykori tulajdonosok közül.
A kőhöz fűződik egy másik történet is, amely úgy szólt, hogy 1772-ben Nagy Katalin szeretője, Grigoríj Orlov vette meg a követ, amit cárnő koronájába foglaltak, ám az uralkodó hamarosan kiábrándult a férfiból.
1920-ban elhozták Szentpétervárról a gyémántot, majd 1932-ben az USA-ba vitték. Nem sokkal később Mr. J.W. Paris, aki Amerikába vitte a drágakövet, a mélybe vetette magát az egyik manhattani felhőkarcoló egyik felső emeletéről.
Innentől kezdve a gyémánt minden tulajdonosát így küldte a halálba. Nadia Orlov és Leonila Galitsine-Bariatinsky orosz hercegnők egy darabig élvezték a drágakő csodás csillogását, ám hamarosan mind a ketten leugrottak egy magas helyről. Nadia 1942. december másodikán, Róma belvárosában vetette magát a mélybe. Leonila egy hónappal később választotta ugyanezt a halált.
Az, hogy mi lett a gyémánttal, senki sem tudja. Egyesek szerint három darabra vágták, hogy megszűnjön az átok, mások szerint ma is Moszkvában őrzik az eredeti gyémántot, ami nemzeti kincs. A harmadik vélemény viszont úgy szól, hogy meghamisították a gyémántot, míg az eredeti, elátkozott Fekete Orlov valahol kint van a világban, és jaj annak, aki megszerzi.
(Forrás: noiportal.hu)
Valószínűleg minden nő a párja lábai előtt heverne, ha az illető több száz karátos gyémánttal lepné meg, ám a következő drágakövek viselése mégsem ajánlott, ugyanis mindegyik elátkozott.Delhi Lila Zafírja: 1857-ben tört be Colonel W. Ferris az indiai Cawnpore Templomba, amelyet a háború és az időjárás istenének szenteltek. A bengáli huszár ellopta a gyönyörű ékkövet, ám nem lelhette benne örömét, mert hamarosan ő és a fia is elvesztette minden vagyonát.
Amikor Ferris és a fia belehalt egy furcsa balesetbe, akkor a gyémánt az egyik barátjukhoz került, ám ő öngyilkos lett. A zafír ezt követően Edward Heron-Allen kezébe került. A tudós azt feltételezte, hogy a Delfi Zafírt vér színezi, és szörnyű átok sújtja.
A férfi annyira rettegett a legendától, hogy beledobta a csatornába a zafírt, ám a szépséges drágakő valamilyen mágikus úton visszatalált hozzá. Később egy ládába zárta. 1943-ban, a tudós végrendeletének értelmében, a londoni Természettudományi Múzeumhoz került a zafír, azzal az utasítással, hogy senki se érintse meg a férfi halála utáni első három évben.
Egy másik javaslat az volt, hogy a legjobb lenne az óceánba hajítani az átkozott drágakövet, de ezt nem tették meg.
Koh-i-Noor-i gyémánt: Bármelyik nő büszkén viselné az egyik leggyönyörűbb ékszert és 109 karátos drágakövet, amely Indiából származik, és a legenda szerint eredetileg Krisnáé volt. Amennyiben nem a férfi istenről szóló történetet vesszük alapul, akkor a történetünk a 12. században kezdődik, amikor is ellopták az eredeti tulajdonostól a gyémántot. Az illető valószínűleg valami mágus lehetett, mert ezt követően mindenkire szerencsétlenséget hozott a Koh-i-Noor gyémánt.1304-ig Malwa rádzsa birtokolta a drágakövet, majd a Mogul krónikák szerint Allaudin Khilji császárhoz került. Egy 1306-os ősi hindi szöveg arról ír, hogy az, aki a gyémántot birtokolta, azé volt az egész világ, ám mindennek ára van, így az, akié a drágakő, annak vállalnia kell a balszerencsét is. Ebből az következik, hogy csak egy isten vagy nő viselheti büntetlenül a gyémántot.
1526-ban is Babur mogul is megemlítette a memoárjában, a Baburmamában a gyémántot, amit a mogul fia örökölt. Humayun folytatta a családi hagyományt, és odaajándékozta a leszármazottainak a követ. Ennek a hagyománynak 1739-ben vetett véget az ellenséges perzsa sereg, amely megtámadta az akkor uralkodó Mahamad szultánt, aki megadta magát, és kivégezték.
A perzsák 110 évig mondhatták maguknak a gyémántot, amit Nadír Shah nevezett el. A Koh-i Noor annyit jelent, hogy „A Fény hegye”. A drágakő innentől kezdve tovább vándorolt. Megszerezték az afgánok, majd a szikhek, míg végül a 19. században a britek kezére került. 1851-ben az Angol Kelet-Indiai Társaság Viktória királynőnek ajándékozta az ékszert.
A királynő kifejezetten hitt a gyémánthoz kapcsolódó legendában, ezért parancsba adta, hogy csak nő viselheti a gyémántot, ami jelenleg is II. Erzsébet koronáját díszíti.
A Fekete Orlov gyémánt: Egy újabb indiai elárkozott gyémánt, ami kezdi alátámasztani azt a mendemondát, hogy az istenektől származnak ezek a gyönyörű drágakövek, amelyek semmi jót nem tartogatnak a tulajdonosuknak.A 250 karátos Fekete Orlov a legenda szerint egy indiai szentély közelében, Brahma szobor szeme volt, amit egy szerzetes lopott el. A bűncselekmény miatt az istenek elátkozták a gyémántot, ami nem okoz örömöt a jogtalan tulajdonosainak. Az átok célt ért, hiszen rengetegen ölték meg magukat az egykori tulajdonosok közül.
A kőhöz fűződik egy másik történet is, amely úgy szólt, hogy 1772-ben Nagy Katalin szeretője, Grigoríj Orlov vette meg a követ, amit cárnő koronájába foglaltak, ám az uralkodó hamarosan kiábrándult a férfiból.
1920-ban elhozták Szentpétervárról a gyémántot, majd 1932-ben az USA-ba vitték. Nem sokkal később Mr. J.W. Paris, aki Amerikába vitte a drágakövet, a mélybe vetette magát az egyik manhattani felhőkarcoló egyik felső emeletéről.
Innentől kezdve a gyémánt minden tulajdonosát így küldte a halálba. Nadia Orlov és Leonila Galitsine-Bariatinsky orosz hercegnők egy darabig élvezték a drágakő csodás csillogását, ám hamarosan mind a ketten leugrottak egy magas helyről. Nadia 1942. december másodikán, Róma belvárosában vetette magát a mélybe. Leonila egy hónappal később választotta ugyanezt a halált.
Az, hogy mi lett a gyémánttal, senki sem tudja. Egyesek szerint három darabra vágták, hogy megszűnjön az átok, mások szerint ma is Moszkvában őrzik az eredeti gyémántot, ami nemzeti kincs. A harmadik vélemény viszont úgy szól, hogy meghamisították a gyémántot, míg az eredeti, elátkozott Fekete Orlov valahol kint van a világban, és jaj annak, aki megszerzi.
(Forrás: noiportal.hu)
Hozzászólások