Hadiüzemre mért csapásról számolt be az orosz védelmi tárca

Egy ukrán hadiipari vállalatra, nagy hatótávolságú drónok gyártóüzemeire és tárolóhelyeire, lőszerraktárakra, valamint az ukrán fegyveres erők egy kiképzőközpontjára mért csapást harci repülőkkel, drónokkal és tüzérséggel az elmúlt nap folyamán az orosz hadsereg – közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.A tárca azt írta, hogy Szumi megyében orosz Szu-34-es repülőgépek és Gerany drónok az ukrán 144. önálló gépesített dandár mintegy félszáz katonáját, egy lőszerraktárát, tíz külföldi gyártmányú katonai járművét - köztük két Abrams harckocsit és négy Bradley gyalogsági harcjárművet -, valamint egyéb eszközeit semmisítette meg.

A keddi hadijelentés szerint az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott nyomulni, a "különleges hadművelet" övezetében több mint 1400 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. A moszkvai katonai tárca a haditechnikai eszközök között sorolt fel, hat páncélozott harcjárművet, két amerikai M777-es vontatott tarackot, hat irányított légibombát, továbbá 179 repülőgép típusú drónt.

Igor Kimakovszkij, a "Donyecki Népköztársaság" vezetőjének tanácsadója a Pervij Kanal tévécsatorán megerősítette azt az állítást, miszerint orosz hadsereg elvágta a Dobropillja és Pokrovszk (oroszul: Krasznoarmejszk) közötti utat. Kimavkovszkik szerint több ukrán alegység került "tűzzsákba" Kleban-Bik település közelében, Kosztyantyinivka mellett, és nincs több lehetőségük a visszavonulásra.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást. Több Volgamenti város repterének forgalmát átmenetileg felfüggesztették.

Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak "a kijevi rezsim háborús bűnei" ügyében illetékes nagykövete kedden közölte a TASZSZ hírügynökséggel, hogy orosz területeken ukrán csapások következtében 22 civil életét vesztette, 105 pedig - köztük 6 gyermek - megsebesült. A legtöbb áldozatot a luhanszki és a belgorodi régióból jelentették, de dróntámadás ért donyecki, kurszki, brjanszki, herszoni és zaporizzjai települést is.

Mirosnyik szerint az ukrán fél betakarítási időszakban mezőgazdasági gépeket, de teher- és személyszállító járműveket is támad.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

http://ujhazak.com