Hadsereg: az elesett izraeli katonák ötöde nem ellenséges tűzben halt meg

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A Gázai övezetben jelenleg folyó fegyveres konfliktus során elesett izraeli katonák ötöde nem ellenséges tűzben, a palesztin fegyveresekkel folytatott harcokban, hanem tévedésből leadott baráti tűzben vagy balesetben vesztette életét - jelentette ki az izraeli hadsereg szóvivője kedden.A hadsereg számításai szerint tizenhárom, a Gázai övezetben harcoló katonát tévesen a palesztin iszlamista Hamász terrorszervezet tagjaként azonosítottak, és ezért az izraeli egységek lőttek le, további hét katona pedig más hadműveleti balesetben halt meg.
    

A szárazföldi harcok megindulása óta összesen százöt izraeli katona esett el. A hivatalos beszámolók szerint az elmúlt napon az izraeli légierő több rakétakilövő-helyet támadott meg a Gázai övezetben. Dzsabáliában, az övezet északi részén a szárazföldi egységek azonosítottak egy, éppen Szderót város felé lövedékeket indító állomást, amelyet irányításukkal megtámadtak és megsemmisítettek.
   

Egy izraeli kommandós csapat harcosi rajtaütöttek egy, a Hamász használta épületen, ahol az iszlamisták mintegy kétszázötven, bevetésre kész rakétát, aknavetőt és páncéltörő rakétát helyeztek el, s ahol további fegyvereket és egyéb katonai felszereléseket is találtak. Egy másik egység harcosai leromboltak egy fegyvergyártó műhelyt, ahol több száz gránátra és rakétára leltek. A haditengerészet egyik hajója megtámadott egy olyan palesztin fegyveres osztagot, amely a Gázában tevékenykedő izraeli katonákra lőtt.
    

A Palesztin Hatóságon (PH) belül működő, a palesztin foglyok ügyeiért felelős hatóság vezetője szerint Izrael letartóztatott százötvenhárom gázai nőt, aki közül többen terhesek, és néhányuknak kisbabái is voltak. Az izraeli hadsereg tagadja, hogy gyermekeket tartana fogva. Kadura Faresz, a PH palesztin foglyokért felelős tisztviselője azt állította, hogy a nők közül száznegyvenkettőt a múlt heti tűzszünet után fogtak el, és egyelőre nem világos, mivel vádolják őket.
    

Faresz a názáreti Radio Al-Samsznak adott interjújában azt mondta, hogy a nőket a "radar alatt", vagyis titokban tartóztatták le. A Haárec című izraeli újságnak nyilatkozó izraeli biztonsági tisztviselő szerint az elfogott palesztinoknak csak mintegy 10-15 százaléka tartozik a Hamász terrorszervezethez. Úgy vélik, hogy noha nincs szó arról, hogy a Hamász fegyveresei tömegesen feladnák magukat és letennék fegyvereiket, de a felvételek jelentős hatással vannak rájuk.


A hadsereg közölte, hogy azokat a palesztinokat, akik nem állnak kapcsolatban a Hamásszal, vagy már szabadon engedték vagy hamarosan szabadon engedik. Friss médiabeszámolók szerint Izrael arra kérte Egyiptomot és Katart, hogy közvetítsenek egy újabb megállapodást Izrael és a Hamász között, amely magában foglalja a túszok szabadon bocsátását és a tűzszünetet a Gázai övezetben folyó harcokban. Egyiptom már tárgyal az Egyesült Államokkal és Katarral is egy ilyen, a közeljövőben megszülető megállapodás lehetőségéről.
    

A palesztinok egészségügyi minisztériuma bejelentette, hogy kedd reggel négy palesztin vesztette életét Dzsenínben egy izraeli dróntámadásban. Az egyik áldozat - a beszámolók szerint az akció fő célpontja - Bakr Zakharna volt, a helyi fegyveres szervezet aktivistája. A dróntámadás négy halottja az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin fegyveres szervezetben tevékenykedett, amely a Palesztin Hatóságot vezető Fatah párt katonai szárnyának nevezi magát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Lenyelt kapszulákban csempészték a kokaint – nemzetközi drogfutárhálózatot buktatott le a KR NNI

Hat futár, a bűnszervezet magyar irányítója, valamint két szervező is a gyanúsítottak között van a hazai eljárásban.

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

http://ujhazak.com