Hajléktalan társuk megölése miatt emeltek vádat két férfi ellen Zalában

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint testi sértés és bűnpártolás miatt emeltek vádat két hajléktalan férfi ellen, akik egy társuk halálát okozták 2023 novemberében - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.Jánky Judit tájékoztatása szerint a 32 éves büntetett előéletű férfi és 21 éves hajléktalan társa, valamint a sértett is annak a hajléktalanokból álló közösségnek a tagjai voltak, akik 2023 nyarán Zalaegerszeg egykori szennyvíztisztító telepén laktak.

A két vádlott rendszeresen együtt italozott és herbálozott, így a gyilkosság napján is, amikor az idősebb férfi fenyegető hangnemben felszólította a szintén a telephelyre járó későbbi áldozatát, hogy vágjon fát a tüzeléshez, majd elhagyták az épületet. Amikor oda kis idő múlva visszatértek, a vádlott indulatosan szidalmazni, majd kézzel ütlegelni kezdte a férfit, amiért az nem tett eleget a felszólításának, majd a fiatalabb tettes is pofon ütötte.

A jelen lévő hajléktalan társaság tagjai hiába próbálták megnyugtatni az idősebb férfit, ő tovább folytatta a bántalmazást. Ököllel ütötte, rugdosta, majd egy méteres fahusánggal verte a már a földön fekvő férfit, akire rá is ugrott és megtaposta őt. A megvert férfit a fiatalabb vádlott lefektette, majd a többiekkel együtt magukra hagyták. Közös italozás után, órákkal később tértek vissza, de miután látták, hogy az áldozat időközben meghalt, újra elhagyták a telepet, és tovább italoztak a városban.

A társaságból négyen másnap délelőtt visszatértek a helyszínre, a holttestre egy matracot tettek, majd a két vádlott következő nap a közelben elásta társukat, az ásás nyomát a matraccal takarták le. A letartóztatásban lévő idősebb férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat, szintén letartóztatott társának testi sértés és bűnpártolás miatt kell felelnie.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com