Halálesetekről, mocskos törülközőkről és ágyi poloskákról írtak a hotelben dolgozók

Már az is sok, ha csak a fele igaz a szállodai alkalmazottak meséinek.hottel2Amikor megszállunk egy hotelban, akkor bízunk abban, hogy a hely munkatársai odafigyelnek a tisztaságra, és eszünkbe se jut, hogy meghalt-e valaki a szobánkban. Általában azoknak az értékeléséknek is hiszünk, amelyeket a fórumokon olvastunk, pedig azokat nem a vendégek, hanem a szállodai dolgozók írták.

Nem ez az egyetlen megdöbbentő dolog, ami miatt elveszthetjük a bizalmunkat, ugyanis az egyik internetes fórumon ennél sokkal durvább titkokról meséltek azok, akik hotelekben dolgoznak. A hozzászólók közül többen említették, hogy nem egy szálláshelyen több öngyilkosság és drogtúladagolás történt, mint képzelnék, a törülközők és ágyneműk pedig közel sem olyan tiszták, mint szeretnénk.

A fórumozók között akadt, akinek a története sántított, de még akkor is, ha csak a mesék fele igaz, akkor is jobb kétszer meggondolni, hogy hol foglal szállást az ember, ha külföldre utazik.

Drog, halálesetek, koszos ágyneműk: Az egyik megszólaló, Farhad elmondta, hogy sokféle hotelben dolgozott, ezért bőven lenne mit mesélnie, de most csak három esetet osztott meg fórumon. Beszélt például arról, hogy a szállodák alkalmazottai hallják az intim együttléteket, még akkor is, ha a vendég felhangosítja a tévét.

Arról is beszélt, hogy olyan szobát adott át egy új vendégnek, amelyben néhány nappal korábban meghalt egy ember. A harmadik esetben előfordult, hogy valaki a barátnőjével érkezett, és megkérte a recepcióst, hogy amennyiben a felesége keresi, akkor mondja azt, hogy nem tudja, hogy hol van. Az illető neje ezt már eljátszotta korábban.

Susan, egy másik szállodai dolgozó egy 2009-es esetről mesélt. Ő azt írta, hogy a szállodában, ahol dolgozott, minden szobában volt jakuzzi.

Az egyik esetben egy nő részegen akart pezsgőfürdőzni, és gyakorlatilag halálra forrázta magát.

Marco 8 évig dolgozott Las Vegas egyik híres hoteljében, ahol nagyon sokan meghaltak. A legtöbb vendéggel drogtúladagolás végzett, de akadtak öngyilkosságok is, valamint halálos balesetek. Marco számára ebben az a legfurcsább, hogy ezek az esetek soha nem kerülnek be a hírekbe.

A legszomorúbb halálesetről egy 5 csillagos mexikói hotel alkalmazottja mesélt. A történetben egy kedves, ránézésre szegény, idős házaspár tért be a szállodába, ahol a legjobb borokat itták és a legfinomabb ételeket ették.

Mindenki azt hitte, hogy a pár ünnepel, ám másnap holtan találták őket a szobájukban. A búcsúlevelükben megköszönték a hotel kedvességét, bocsánatot kértek a takarítónőktől, és elárulták, hogy kénytelenek voltak ott túladagolni magukat, mert nem akarták, hogy a rokonaik találjanak rájuk.hotel3A tisztaság hiánya: Az egyik fórumozó őszintén bevallotta, hogy mindig koszos törülközőket ad, ám azoknak jó illata van, ugyanis a vasalás után textilfrissítővel fújja be őket. Így senkinek sem tűnik fel, hogy a törülközők nincsenek kimosva.

Más arról mesélt, hogy a különböző oldalakon az 5 csillagos értékeléseket ők maguk írják a szállodákról. Egy Peri nevű hozzászóló megemlítette, hogy a takarítónők ugyanazzal a törlőkendővel tisztítja az egész szobát, tehát a vécédeszkát és a mosdókagylót is.

Emellett a szekrényeket nem takarítják, ezért akár egy hétig is ott maradhat a vendég koszos ruhája, alsóneműje. A tévé távirányítóján pedig sokkal több a kórokozó, mint a vécéülőkéken, mert azokat legalább áttörlik valamennyire a vendégek után, ám a kapcsolókat csak nagyon ritkán.

Az ágyi poloskák is szóba jöttek. Ezzel kapcsolatban sokan azt tanácsolták, hogy mindig nézzünk szét, hogy vannak-e poloskák a szobában. Ebbe beletartozik, hogy az ágynemű felemelése után, a matracot is vizsgáljuk meg, keressünk rajta fekete pöttyöket, vagy akár vércseppeket.

Leanne, aki a '90-es években egy londoni szállodában volt szobalány, azt árulta el, hogy az edényeket a szobákhoz tartozó fürdőkben kellett elmosniuk, majd az egyik használt törülközővel törölték szárazra.

A fórumon az is kiderült, hogy a díszpárnákat és az ágytakarókat ritkán, vagy soha nem mossák, ráadásul ezeket a padlóra dobják az ágy áthúzása közben. Egy olcsó szállodában dolgozó személy arról beszélt, hogy a szobákban lévő poharakat ne használjuk, mert csak kézmosó szappannal mossák el azokat, a kiskanalakon pedig nem egyszer drogot találnak takarítás közben.

A matracokat sok helyen csak átfordítják, ha el kell takarni egy nagyobb foltot, szennyeződést. Egy hotel menedzsere azt is leírta, hogy rengeteg matracot dobnak ki minden évben, de a vörösboron kívül más foltot is hagynak maguk után a vendégek.hotelEgyéb meglepő történetek: A fórumra érkező hozzászólások esetében nem meglepő, hogy a recepciósok azonnal kiszúrják, ha valaki a szeretőjével érkezik. Ez egy kicsit sem érdekli őket, ám előfordult, hogy ebből balhé kerekedett ki.

Egy vermonti hotel recepciósa például felhívta a vendéget, hogy a szobában felejtett valamit. A hívást az illető felesége fogadta. A nő azt mondta, hogy a férje nem lehet Vermontban, mert Toledóba ment egy fogorvosi konferenciára. Kínos!

Az egyik legviccesebb hozzászólást egy hotelmenedzser írta, aki arról mesélt, hogy sok részeg nyit be a szobája ajtaján, mert azt hiszi, hogy az a vécéajtó. Az sem ritka, hogy a vendégek meztelenül zárják ki magukat a szobából. Ilyenkor kénytelenek ádámkosztümben lemenni a recepcióra egy új kulcsért.

Az alkalmazottak tanácsai: A legjobb, ha a hónap első vasárnapján foglalunk szobát. Ilyenkor sokan elhagyják a szállást, de azok még nem érkeztek meg, akik dolgozni mennek. Érdemes közvetlenül a hotelnél foglalni, mert akkor a legjobb szobát kapjuk, amit akkor is megtartanak, ha aznap sokan foglalnak.

Ha lehet, akkor kérjünk sarokban lévő szobát, mert általában azok nagyobbak. A legfontosabb mindenképpen az, hogy adjunk borravalót, hiszen, ha tetszik, ha nem, a mai világban csodákra képes az extra pénz.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

http://ujhazak.com