Halálos szerelem

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.A fénnyel integető asszony: Egy szeszcsempészbe szeretett bele az özvegy fogadós asszony a Casablanca Innben. A férfi a szesztilalom idején az amerikai hajójával szállított kenyeret és alkoholt, miközben az asszony a ház tetejéről figyelte a szerelmét, akinek egy lámpással jelzett, ha úgy érezte, hogy nem biztonságos a tenger.

 

Az egyik viharos éjszakán a nő látta, hogy szövetségi ügynökök járőröznek, ezért integetni kezdett a csempésznek, ám többé nem látta a férfit. Sokan azóta is látni vélik a nőt, ahogy a ház tetején a fénnyel integet.

 

A szeretőjét váró asszony: Egy fiatal férjezett nőnek viszonya volt egy utazó ügynökkel San Franciscóból. Amikor kiderült, hogy a nő a szeretőjétől esett teherbe, akkor az asszony felakasztotta magát az előtérben.

 

Az egykori viktoriánus ház ma étterem, aminek vendégei gyakran látják a nő szellemét, ahogy az emeleti fürdőszobában sétál, vagy az ablakon bámul ki azt várva, hogy a szeretője végre visszatérjen hozzá.

 

Ma is kísért a felültetett lány: A legenda szerint Emily beleszeretett egy fiúba, de a szülőknek nem tetszett a lány választottja, ezért Emily megbeszélte a fiúval, hogy találkoznak a Gold Brook hídon, és együtt megszöknek.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Amikor a fiú nem jelent meg, akkor Emily elővette a táskájából a kötelet, majd felakasztotta magát a hídon. A tragédia óta többen arról beszéltek, hogy olyan furcsa zajokat hallanak a hídon, mintha valaki követné őket, illetve Emily sikoltozása is betölti a levegőt.

 

Az ösvény szelleme: Egy „fehér ruhás hölgyről” szólnak a beszámolók, amelyek szerint a szellem egy ösvényen sétál a Rappahannock folyóhoz, hogy ott találkozzon élete szerelmével. A legenda szerint a nőt az angol származású apja hozta a Chatham házhoz, hogy így szakítsa el a közember szerelmétől.

 

A férfi azonban követte a nőt Amerikába, hogy együtt megszökjenek. Sajnos kiderül, hogy mit tervez a fiú, akit letartóztattak, a lányt pedig visszavitték Angliába. A nő megfogadta, hogy vissza fog térni a házba, és megtalálja a fiút. A szellemet először 1790. június 27-én, a halála évfordulóján látták az ösvényen sétálni. A helyi legenda szerint a nő 7 évente, a halála évfordulóján bukkan fel, hogy újra a szerelme keresésére induljon.

 

Nem tud békében nyugodni a visszautasított férfi: 1864-ben egy 19 éves fiú képtelen volt feldolgozni, hogy a nő, akibe szerelmes lett, nem akar feleségül menni hozzá, ezért fejbe lőtte magát a Governor ház egyik hálószobájában.

 

A tragédia után egy ideig senki sem aludt a szobában, mert a rejtélyes dörömbölő hangok miatt lezárták a helyiséget a polgárháború után. 1925-ben újra megnyitották a szobát, amelynek vendégei közül többen arról beszéltek, hogy furcsa dolgokat tapasztaltak, például elfojtott zokogást hallottak.

 

Az egyetem kikosarazott szelleme: A metodista Henderson Állami Egyetemre járt az a fiú, aki szerelmes lett egy lányba, aki a közeli baptista egyetemre járt, ám a fiút meggyőzte az egyik barátja, hogy ne foglalkozzon a lánnyal, hiszen a különböző vallásuk miatt nincs jövőjük.

 

A fiú végül mást hívott táncolni. Ezt megtudta a baptista lány, aki öngyilkos lett. Napjainkban az egyetemi hallgatók „Fekete Hölgynek” nevezik a szellemet, aki minden évben a Henderson egyetem folyosóin bolyong, hogy megtalálja azt a lányt, aki ellopta a szerelmét.

 

Tengerész szerelmét várja a cselédlány: Annának hívták azt a cselédet, akinek a szívét egy tengerész rabolta el a 17Hundred90 Fogadó és Étteremben. Amikor a férfi elment a fogadóból, akkor Anna végignézte, ahogy a tengerész hajója eltűnik a Savannah folyón.

 

A cselédlány olyan bánatos volt, hogy elhagyta a férfi, hogy leugrott a téglaudvarra. Az öngyilkosság óta a vendégek gyakran látják a boldogtalan Annát, ahogy a székekben ringatózik, kinyitja az ablakot, vagy a lépcsőn sétál, miközben várja, hogy a tengerésze visszatérjen hozzá.

 

Szökőkútnál randevúzó szerelmesek: Thomas Rowe Európában tanult, amikor megismert egy Lucinda nevű nőt, akibe beleszeretett. A nő szüleinek nem tetszett a kapcsolat, ezért eltiltották a lányukat a férfitól.

 

Thomas később hazament Amerikába, ahol az egyik nap levelet kapott a szerelmétől. Lucinda a halálos ágyán ezt írta a férfinak: „Az idő végtelen. Várni fogok rád a szökőkútunknál, ahol osztozunk az időtlen szerelemben és a sorsunk végzetében.” Amikor Thomas felépítette a Don Cesar hotelt, akkor elkészítette a szökőkút másolatát. A pár azóta is ott sétál kézen fogva.

 

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

http://ujhazak.com