Halálos veszélybe kerülhetünk az Alnwick kertben

Idegenforgalmi célpontok, ahol életveszélyessé válhat a nyaralás.Aki Ausztráliába indul szörfözni, jól tudja, hogy akár cápával is találkozhat. Ha valaki Egyiptomba készül, akkor biztos, hogy figyelmeztették, hogy szerencsésnek mondhatja majd magát, ha sikerül megúsznia gyomorrontás nélkül az afrikai nyaralást.

Ebből a két példából is látszik, hogy senki sem vehet mérget arra, hogy biztonságban van, amikor nyaral, ám nem mindegy, hogy az ember mekkora veszélynek teszi ki magát. A következő idegenforgalmi célpontok azok közé tartóznak, ahol életveszélybe kerülhetnek a turisták.

El Caminito Del Rey: XIII. Alfonso, spanyol királyról kapta a nevét a hely, miután az uralkodó végigsétált az ember alkotta, halálos úton, ami nagyjából egy méter széles ott, ahol még megmaradt. Az El Caminito Del Rey száz méteres magasságban fut fel a sziklafalon.

Az utat elméletileg elzárták a nyilvánosság elől, ám ennek ellenére 1999 és 2000 között öt haláleset történt itt. A tragédiák nem ijesztették el a kalandvágyó turistákat, akik minden évben megjelennek, pedig az útvonalat nagyon elhanyagolták az elmúlt esztendőkben.

Az El Caminito Del Rey fémsínjei sok helyen rozsdásak, ezért néha le lehet látni az alattunk tátongó mélységbe. Nagyon sok gerenda hiányos vagy szintén rozsdás, emiatt gyakran csak a hegyoldalba kapaszkodva lehet haladni. Azokról a részekről, amelyek viszonylag jók, mesés a kilátás. Az El Caminito Del Rey illegális úti cél, mégis rengeteg turista imádja.Praia De Boa Viagem: Mégis hogyan lehet életveszélyes egy olyan festői hely, ahol széles és homokos a strand, a naplemente álomszép, az időjárás tökéletes, az óceán vize meleg és tiszta, ráadásul a város is közel van, ha meguntuk a strandolást?

A válasz erre az, hogy 1992 óta cápatámadások teszik veszélyessé a csodálatos partot. 1992 és 2012 között 56 esetben támadtak a cápák, amire mondhatjuk, hogy még mindig kevesebb, mint Ausztráliában. Ennek ellenére mégis veszélyes a Praia De Boa Viagem, ugyanis a cápák a part menti, sekély vízben szeretnek tartózkodni, pont ott, ahol a szörfösök és a többi strandoló.

A Porto Suape tenyésztési célokból épült 1984-ben, amikor több torkolatban úszkáltak itt nőstény cápák. A strandolókra a bika cápák és a tigriscápák is veszélyt jelentenek, főleg azért, mert szeretnek a sekély vízben úszni, hogy kövessék a hajókat, amikből a ledobott szemetet elfogyasztják.Alnwick kert: Általában a kertekből hiányzik az igazi izgalom, emiatt Jane Percy elhatározta, hogy az elhanyagoltan örökölt kertjét igazán különlegessé fogja tenni. A nő úgy döntött, hogy mérgező növényeket fog termeszteni, amivel elérte, hogy az elfalazott területet ma már a Méreg Kertjének is nevezzék.

Az Alnwick kert tele van figyelmeztetéssel, hiszen olyan növényeket termesztenek itt, amelyek biztos, hogy halált okoznak. Természetesen a turistákat kellő távolságban tartják a növényektől, nehogy meg tudják érinteni, szagolni azokat, ám még így is előfordul, hogy néhányan elájulnak a levegőbe terjedő méreganyagoktól.

A sok érdekes növény között megtekinthető itt az angyaltrombita, ami egyfajta vágykeltő, de a kokacserje és a cannabis is helyett kap, hogy oktatási célt szolgáljon az iskolások számára.Acapulco strand: A luxusnyaralóhely nevével összefonódott csodás strand, ahol a hatalmas szállodák kielégítik a turisták összes igényét, ám mégsem veszélytelen a hely, hiszen az Acapulco strandon a bűnözési ráta 30-szor magasabb az amerikai átlagnál.

2013-ban 142 ezer, többnyire kábítószerrel kapcsolatos, gyilkosságot követtek el a területen. 200 emberölés turista-centrikus volt. A strandon rengeteg a járőröző rendőr, aki próbál odafigyelni a közbiztonságra. A gyilkosság mellett a nemi erőszak is gyakori, amiről 2013-ban a polgármester kissé érzéketlenül azt nyilatkozta, hogy ez bárhol megtörténhet.

Az Acapulco strandon a kijelölt turisztikai útvonalon érdemes haladni, de emellett javasolt mindig megtervezni az útvonalat, ügyelni arra, hogy legyen elegendő üzemanyag a járműben, főleg akkor, ha a turisztikai részeken kívüli területen haladunk át, illetve naplemente után jobb ki sem jönni a szállodából!Skellig Michael: A Star Wars egyik forgatási helyszíne a Skellig Michael, ami évszázadok óta fontos része az ír kultúrának. Valamikor a VI. és VIII. században szerzetesek éltek ezen a nehezen megközelíthető területen, ami ma a világörökség része.

A Skellig Michael honlapján egy videóban magyarázzák el, hogy hogyan lehet 600 lépésben megtenni az utat a hegy oldalán, biztonsági funkciók nélkül. Ételt és italt senki sem vihet magával, de útközben akadnak pihenők. A szikla egy 60 perces hajóúttal megközelíthető a nyílt óceánon, ám ez nem mindig ennyire könnyű, ráadásul több, mint ezer lépcsőfokon kell megmászni egy bizonyos távolságot.

2009-ben újra írták a biztonsági feltételeket, mert két haláleset is történt. Némelyik korlátot eltávolítottak, mert rombolta a Skellig Michael természetes szépségét és hitelességét. A terület rendkívül veszélyes egyfelől a csúszós és nedves kövek miatt, másfelől a lehetséges kőomlás miatt.Colorado folyórendszer: Sok ember számára szórakoztató program a vadvízi evezés, ám a Colorado folyórendszerben sok a baleset, sérülés, haláleset. 2014-ben a jégsapka olvadás és a nagy esők miatt megszaporodtak a problémák, ami mellett az olvadó hó is gondot jelentett, mert az befolyásolja az egész vízrendszert.

2007-ben 12 haláleset, 176 súlyos sérülés történt itt, de ezért nem kizárólag az elhanyagolt biztonsági rendszerek okolhatók, hanem az is, hogy az emberek nem mutattak megfelelő hozzáállást, nem vették komolyan a vadvízi evezés veszélyeit, de csónakozás közben is történt baleset. A Colorado folyórendszer eddigi leghalálosabb éve a 2014-es volt, mert akkor 15 haláleset következett be.A Kokoda és Fekete Macska Nyoma: Pápua Új-Guinea északi és déli partjainál található az a csaknem 100 kilométer hosszú esőerdő, amely forró, párás és tele van piócákkal. A területen egzotikus állatok és őslakosok élnek, de található itt tiszta víz is.

Habár a halál szele mindenkit megérint ezen a területen, ahol rengeteg világháborús esemény történt, amikor az ausztrálok a japánokkal harcoltak egymással, mégis több ezer turista utazik el ide minden évben. Az útvonal egészét nagyjából 6 nap alatt lehet teljesíteni, de csak akkor, ha a turisták naponta 10 órát gyalogolnak, ami során úszniuk és hegyet kell mászniuk.

A vállalkozószellemű emberek minden szükséges holmit magukkal vihetnek az útra, amelyet a rengeteg szúnyog tehet még nehezebbé, ugyanis ezektől maláriát kaphatnak. A területen vannak utaskísérők, akik megismertetik az emberekkel az itt harcoló katonák történetét.

2013-ban egy csoport turistát a helyiek támadtak meg. Néhányan meghaltak, heten megsebesültek. A támadók ellopták az áldozatok személyes tárgyait és útleveleiket, mert a helyi törzsek jövedelmezőnek találták ezeket.Yosemite Nemzeti Park: Eddig 60 ember halt meg a parkban, ahol a túrázás egy egész napos program. Az út során 1500 métert haladnak előre és felfelé a turisták, akik az utolsó 120 métert csak függőlegesen tudják megtenni. A gond itt kezdődik.

A sziklák nagyon csúszósak, főleg esős időben, ez pedig rengeteg balesetet okoz. 2012-ben egy férfi lecsúszott a vezetékekről és átzuhant annak a rádiós műsorvezetőnek a feje felett, aki meg akarta menteni.

2011-ben három ember zuhant le, ám nem a mélybe esés és a fulladás az egyetlen veszély errefelé, ugyanis nem egyszer érte villámcsapás azokat a kalandvágyókat, akik kedvet kaptak a hegymászáshoz a Yosemite Nemzeti Parkban.Hawaii vulkántúrák: Aki kíváncsi az aktív vulkánokra, azoknak megfelelő idegenforgalmi úti cél Hawaii, ahol átmenetileg leállították a kerékpártúrákat, amiért 2007-ben három haláleset és több sérülés történt. Korábban nagyjából 100 dolláros áron lehetett felhajtani a csúcsra, majd onnan lebicajozni.

A halálos balesetek akkor következtek be, amikor az emberek kerékpárja irányíthatatlanná vált. 1992 és 2002 között a 40 halálesetről és 45 súlyos sérülésről számolt be a Hawaii Vulkánok Nemzeti Parkja. 1938 óta szinte folyamatosan törnek ki itt vulkánok, így például a Kilaue, ezért a geoturizmus nagyon kockázatos, hiszen a láva mellett a vulkánból kiszabaduló gázok is veszélyesek. Az ártalmatlannak tűnő köd valójában halálos keveréke a sósavnak, a hidrogénszulfidnak és a szén-dioxidnak.Moher sziklái: Az Írországban található sziklákról gyönyörű a kilátás, és akár az Atlanti-óceánra is rá lehet innen látni, ám ez a sok szépség bőven rejt veszélyeket is. A szikla közelében van egy turistaközpont, ahol burkolt járdák, lépcsők, magas kőfalak garantálják, hogy a turisták biztonságban közlekedhessenek.

A Moher szikla tetejére ösvény vezet fel, ám azon erős és kiszámíthatatlan szélre kell felkészülni. Az út kavicsos, ami hol sima, hol csúszik, tehát ne úgy képzeljük el ezt a helyet, mint egy hétköznapi sétát a parkban!

2006-ban egy nő a szikla tetején sétált, amikor a szél a mélybe taszította. 2007-ben egy 26 éves anya és a 4 éves fia leugrott a 180 méter magas szikláról, ezért most már nagyon figyelnek arra, hogy öngyilkos hajlamú emberek ne juthassanak fel a sziklára. 2010-ben a felső részről levált egy hatalmas szikladarab, ami az óceánba csapódott.

(Forrás: noiportal.hu)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com