Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás - jelentette be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.Pusztay Roland rendőr százados a nyomozás eredményéről beszámolva elmondta, hogy a piliscsévi nőt a fogvatartói a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátroháról akarták visszaszállítani Piliscsévre, ám a nő útközben belehalt a sérüléseibe, ezért Aszódon egyszerűen kitették a kocsiból a holttestet.
    

A rendőrség egy 57 éves férfit és 54 éves feleségét kényszermunkával megvalósított emberkereskedelemmel és halált okozó testi sértéssel gyanúsít - közölte az alosztályvezető. A százados elmondása szerint április 28-án este érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy női holttestet találtak járókelők Aszódon, egy társasház mellett.
    

A nyomozás során megállapították, hogy a holttest egy 34 éves piliscsévi lakosé. Azt is megállapították, hogy a nő nem a helyszínen hunyt el, hanem valaki odavitte, valószínűleg egy autóból tették ki. A boncolás során az is kiderül, hogy a nőt súlyosan bántalmazták, a veséjén és a koponyáján sérülések találhatóak és több hámsérülése is volt.
    

A nyomok a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátrohára vezettek, ahol május 1-jén négy embert állítottak elő. Megállapították, hogy a nőt 2023 nyarán vitték el Pátrohára, ahol a férfi és családja rabszolgaként dolgoztatta, ennek során pedig több alkalommal súlyosan bántalmazták. A nő április 28-án, az újabb bántalmazások miatt rosszul lett, ezért döntöttek úgy fogvatartói, hogy visszaviszik Piliscsévre, ám útközben meghalt.
    

Az eljárás során a férfit és feleségét, aki nem tettek vallomást, őrizetbe vették. Fiúkat és annak párját halált okozó segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsították meg. Mindketten beismerő vallomást tettek, szabadlábon védekeznek - közölte a rendőr százados.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környékén drogot terjesztő banda kerület rendőrkézre

A Keleti pályaudvar környéki drogkereskedelmet működtető dílereken ütött rajta a rendőrség.

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

A halott nő nevében írt hetekig a gyilkos

Miután megölte, majdnem két hétig még vele élt.

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Ágyneműtartóban rejtőzött a körözött férfi Győrben

Börtönbe kellett volna vonulnia.

Autóba ültették, majd fogva tartották

Autóba ültették, majd fogva tartották

Emberrablás bűntett miatt indult nyomozás a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

http://ujhazak.com