Halott kalóz szelleméhez ment hozzá Amanda Teague

Az 1700-as években meghalt Jack személyében találta meg az igazit a 45 éves ír nő.Amanda Teague már nem keresi a tökéletes férfit, ugyanis 45 éves korára megtalálta az igazit, ám nem egy élő ember személyében, ugyanis a választottja Jack, a kalóz, aki az 1700-as években élt és halt meg.

Az ír nő elmondta, hogy a nem mindennapi szerelem 2014-ben kezdődött, amikor úgy érezte, hogy spirituális energia fekszik mellette az ágyban. Teague hamarosan rájött, hogy képes kommunikálni a szellemmel.

Teague azt is elárulta, hogy az élő párokhoz hasonlóan, ők is eljártak randevúzni, voltak vitáik, együtt tévéztek és szeretkeztek is, majd egy hajón, az ír partoknál, az ara családja és barátai körében, összeházasodtak.A boldog feleség úgy érzi, hogy megtalálta a lelki társát és a számára legtökéletesebb kapcsolatot. Hozzátette, hogy szerinte nagyon sok ember nem ismeri a spirituális kapcsolatokat, emiatt rengetegen azt sem tudhatják, hogy ez lenne számukra a legmegfelelőbb, ezért nekik szeretne üzenni.

Teague, aki már volt házas egy élő férfival, akinek öt gyereket szült, profi Jack Sparrow-imitátor, a férjét pedig úgy képzeli el, mint A Karib-tenger kalózai közkedvelt kapitányát.

(Forrás: nlcafe.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com