Halott katonák kísértenek az alagutakban

Ismerd meg Vietnam legérdekesebb legendáit! A világ minden kultúrájában léteznek rémtörténetek és legendák, így Vietnamban is, aminek most megismerheted a legérdekesebb szellemtörténeteit és mendemondáit.

Elhunyt katonák kísértenek az alagutakban: Azokat az amerikai, ausztrál és az új-zélandi katonákat nevezték el alagúti patkányoknak, akik a vietnami háború idején végeztek veszélyes kutató-megsemmisítő küldetéseket.

Több ezer katona vesztette életét, miközben a számukra ismeretlen terepeken próbálták kitisztítani az alagutakat. Közülük sokat golyók és repeszek találták el, míg mások olyan biológiai csapdák következtében haltak meg, mint például a skorpiók és a viperák. Néhány legenda szerint a meghalt katonák közül többen is az alagutakban és az adott területeken kísértenek.

Szellemlány vásárolt és kért házhozszállítást a bevásárlóközpontban: A legenda úgy szól, hogy egy nap, ebédidőben egy fiatal lány betért a Big C Hai Phongba, hogy vásároljon néhány élelmiszert és egy hűtőt, majd házhoz szállítást kért.

Amikor a szállító megérkezett a címre, akkor egy idős hölgy nyitott neki ajtót. Az asszony nem akarta átvenni a rendelt termékeket, mert ő semmit sem kért. A kézbesítő felolvasta a lány nevét, életkorát és címét a számláról, mire az idős hölgy elsírta magát, hisz a néhány hónappal korábban meghalt lánya adatai szerepeltek a papíron.

Démoni arcú szomszéd rágta le a gyerek karját: A vietnamiak rendszeresen kiakasztják, általában a kertben, a húst szárítani a hűtés előtt.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy ezzel kapcsolatos rémtörténet arról szól, hogy egy vidéki faluban azt vette észre egy pár, hogy éjszaka eltűnt a kiakasztott hús.

A pár ki akarta deríteni, hogy mi történt, ezért a következő éjszaka fennmaradtak. Éjfél körül azt látták, hogy a szomszédban élő beteg és öreg nagymama átugrik a kerítés fölött, majd démoni arccal, egészben lenyeli a nyers húst.

Napokkal később a pár elment este, a gyerekükre bébiszitter vigyázott. Amikor hazaértek, akkor sikoltást hallottak a csecsemőjük szobájából. Kiderült, hogy az éjszakai húsvadászatra indult öregasszony lerágta a gyermek karját.

Kínai átkot szórtak a plázára: Saigon forgalmas kínai negyedében áll három, egyenként 33 emelet magas, torony. Az A és a B épület üres, a C épületben 20 emeletet laknak. Az eredeti terv szerint pezsgő bevásárló-, szórakoztató- és lakónegyednek épült, de végül szinte lakatlanul álló Thuan Kieu Plazához két legenda kapcsolódik.

Az egyik arról szól, hogy a 80-as évek végén több munkás is meghalt az építkezésen a rossz biztonsági előírások miatt. Amikor elmaradt a megfelelő kártérítés, bosszúból egy kínai átkot, amit a híres kínai ács után „Lo Ban” -nak neveztek el, szórtak a területre. A rontás óta különös események és kellemetlenségek helyszínévé vált a 100 000 négyzetméteres épület.

Egy másik rémtörténet arról szól, hogy egy taxit hívtak a komplexumhoz, hogy vegyen ott fel egy lányt, de amikor a taxis megérkezett, akkor nem talált ott senkit. A sofőr felhívta a lányt, de a vonal túlsó végén csak nehéz légzést és tompa sikolyokat hallott. A rémült taxis elhajtott a helyszínről.

Később a taxisofőrnek azt mondták, hogy valószínűleg annak a lánynak a szellemével beszélt, akit a barátjával együtt azon a helyszínen öltek meg 2005-ben.

Vándorok szellemei kötődtek a fákhoz: Vietnam tragikus és erőszakos múltja miatt sok legenda szól a vándorló szellemekről, akiknek horgonyt kell találniuk ahhoz, hogy a létüket folytassák, ezért sokuk a fákhoz kötődnek.

A Vietnam erdeiben és dzsungeleiben járók közül már többen is számoltak be arról, hogy olyan érzésük támadt, mintha mindenhonnan figyelnék őket. Ugyanehhez kapcsolódik a babona is, amely szerint balszerencsét hoz, ha ezeken a területeken kivágnak egy fát.

Annak érdekében, hogy ez ne történjen meg, egy szertartás keretében megkérik a szellemeket, hogy távozzanak a fából, illetve a fától, majd csak a rituálé után vágják ki azt.A vietnami háború szörnye: 1947 óta szólnak legendák arról az emberhez hasonló lényről, akinek a Batutut nevet adták. A történetek szerint a lény lakhelye a vietnami dzsungel. A Batutut-mitológia a vietnami háború idején és annak vége után erősödött meg, mert több száz amerikai jelentés azt állította, hogy látták az öt láb magas, izmos testű, vörös szőrzetű lényt.

Fiatal férfi kísért a parkban: Állítólag egy fiatal férfi kísérti a Tao Dan Parkban. A szellem általában hajnalban vagy alkonyatokra bukkan fel. Arról, hogy az illető hogyan vált szellemmé, kétféle történet szól.

Az egyik legenda szerint a férfi több, mint 10 éve piknikezni ment a parkba a barátnőjével. Egyszer csak a párra támadtak. A nőnek sikerült elmenekülnie, de a férfit megölték, ezért azóta a parkban kísértve keresi a szerelmét.

A másik teória szerint 1989-ben megöltek egy Tuan nevű fiatalembert a parkban. Tuan el akarta adni a motorját, amihez segítséget kért Hung barátjától, ám egy rettenetes fordulat során Hung és egy másik barátja meggyilkolta Tuant, és magukkal vitték a motort.

Kibelezett gyerekeket találtak egy jelöletlen sírban: A legenda szerint egy jelöletlen sírban hét gyermek maradványaira bukkantak rá Gia Lam körzetében 2009-ben. A szóbeszéd szerint a gyerekeket elrabolták, majd a testüket a belső szerveik nélkül találták meg.

A rendőrség tagadja a jelöletlen sír létezését, viszont a mendemonda elég volt ahhoz, hogy a szülők jobban figyeljenek arra, hogy merre járnak a gyerekeik.

Szüzeket temettek az épület alá, de így is szellemek kísértik a lakókat: Régen a Presidents Building nevet viselte a 727 Tran Hung Dao, ami Saigonban, az 5. kerületben található. Az 1960-ban felhúzott, 530 szobás épület tele volt élettel, amikor az amerikai hadsereg bérbe adta, de napjainkban már szinte üres, ugyanis csak pár család lakik benne.

Az épülettel kapcsolatos legenda szerint négy szüzet temettek az épület sarkaiba a megfelelő Feng Shui és a szellemek távol tartása érdekében. Ennek ellenére a lakók arról számoltak be, hogy éjszaka sikításokat és katonai felvonulást hallottak, valamint látták egy amerikai katona szellemét, ahogy kézen fogva sétál egy vietnami lánnyal.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

http://ujhazak.com