Halottak napi imák

Gyújts egy gyertyát és mondd el ezeket a fohászokat elhunyt szeretteidhez!Eljött az évnek az az időszaka, amikor az élőknek sokkal könnyebb kapcsolatot teremtenie a holtak világával. Ilyenkor sokat gondolunk az elhunyt szeretteinkre, akiket felkeresünk a temetőkben, hogy ott gyújtsunk értük egy gyertyát és mondjunk el értük egy imát.

Halottak napján a meleg lakásodban is megfogalmazhatsz egy fohászt, ha az elhunyt szeretteid áldását, segítségét kérnéd, esetleg békét kívánnál nekik, vagy egy jelre, útmutatásra vágynál tőlük. Az alábbi öt imához elég csak egy gyertyát gyújtanod, de ennél szertartásosabb körülményeket is teremthetsz, ha szeretnél.

Például díszítsd fel az oltárodat, amire helyezz angyalos szobrokat, fényképet az elhunyt szeretteidről, esetleg készítsd el az eltávozott rokonaid kedvenc ételeit és italaikat. Ha elmondtad az imák valamelyikét, akkor mindenképpen mondj köszönetet a saját a szavaiddal! Az ima szövegén is változtathatsz az alapján, hogy egy elhunyt rokonhoz vagy többekhez szólsz.

Ima az elhunyt rokonok védelméért: Ha úgy érzed, hogy az életedben szükséged van az elhunyt rokonaid védelmére, akkor gyújts meg egy gyertyát és mondd el a következő imát!

Kedves szeretteim, halljátok meg a segítségkérő imámat, mert hozzátok fohászkodom védelemért, hiszen ti már védve vagytok minden fizikai és lelki bántalommal szemben.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Titeket megóv a fény a fájdalomtól, a szenvedéstől és a bánattól, de én még ki vagyok szolgáltatva a világi ártalmaknak.

Kérlek benneteket, áldjatok meg a védőfényetekkel, hogy messzire elkerüljön minden testi és lelki ártalom, betegség, depresszió és ne érjen baleset. Óvjatok meg annyi kártól, amennyitől csak tudtok, és én hálával gondolok rátok minden évben, minden pillanatban, amikor megmenekülök a bajtól. ”

Ima az elhunyt rokonok lelki üdvösségéért: Ha szerinted az elhunyt rokonaidnak a túlvilágon is szükségük van a lelki üdvösségre, akkor a következő fohászt mondd el halottak napján!

Kedves szeretteim! Tudom, hogy már megtértetek és jó helyen vagytok a Mennyországban, ahol szeretetben és békességben éltek. Már megszabadultatok a földi terheitektől és bűneitektől, a lelketek pedig tisztán fénylő.

Én mégis azért imádkozom, hogy leljetek békére! A lelketek legyen olyan könnyű, mint a felhőkön szálló angyaloké. Fohászkodom, hogy odaát is szeressétek egymást, és a többi rokonnal várjatok, míg egy napon én is csatlakozom hozzátok. Békét, nyugalmat, szeretetet és örömöt kívánok nektek!”Ima az elhunyt rokonok áldásáért: Gyújts egy gyertyák halottak napján, majd mondd el ezt az imát, ha szeretnéd az elhunyt szeretteid áldását kérni!

Kedves szeretteim, akik már megtértek a fénybe, gyertyát gyújtottam értetek, hogy ma visszatérjetek hozzám fénnyel, szeretettel és áldással. Hulljon a fejemre a jóságotok, amitől az életem egészségben, bőségben és boldogságban telhet.

A szeretteim és én se szenvedjünk hiányt semmiben, mert megkapunk mindent, amire vágyunk, de elsősorban a szeretet legyen a minket összekötő erő. Amíg az életünk tart, addig kössön össze minket a szeretet, a szerelem és a testvériség.

Az életünk nekünk még sokszor nehéz és sötét, de a ti áldott fényetek támogatásával bátran szembenézünk minden eljövendővel.”

Ima az elhunyt rokonok megtéréséért a Fénybe: Ha úgy érzed, hogy nem sikerült minden elhunyt szerettednek továbblépnie, akkor gyújts gyertyát és mondd el a következő imát halottak napján!

Szeretteim, kik idelent ragadtatok, és halálotok óta nem lel nyugalomra és békére a lelketek, kiket azóta is kísért a sors, halljátok a hangomat és gyertek közelebb, hogy átküldhesselek titeket a fénybe, ahol lennetek kell!

Ha ez szükséges, akkor én elengedlek titeket, megbocsátok nektek! Ha szükséges, akkor kérlek titeket, bocsássatok meg nekem és engedjetek el! Vessétek le a bűneiteket, terheiteket, kérjetek megbocsátást az Istentől, aki biztos, hogy a szívébe fog fogadni benneteket! Eljött az ideje, hogy belépjetek a Fénybe! Térjetek meg, és menjetek békével, szeretettel!”

Ima egy jelért az elhunyt rokonoktól: Ha elbizonytalanodtál a jövőddel kapcsolatban, és úgy érzed, hogy csak egy elhunyt szeretted adhat útmutatást, akkor halottak napján gyújts egy gyertyát és mondd el ezt a fohászt!

Szeretteim, kérlek, halljátok meg nehéz sóhajomat, bánatosan dobogó szívemet! Szükségem van a segítségetekre, mert nem látom a jövőmet, nem vagyok biztos a sorsomban. Látjátok, hogy milyen nehéz nekem, hogy elbizonytalanodtam?

Most, hogy fényt gyújtottam értettek, kérlek, mutassatok fényt ti is nekem, mert szükségem van az útmutatásra! Fogjátok meg a kezem, mutassatok utat a sötétben, vezessetek oda, amerre mennem kell!

Kérlek, adjatok szemet ahhoz, hogy észrevegyem a jeleket, a tiszta válaszokat a legégetőbb kérdésekre, amik segíthetnek abban, hogy mit kellene tennem. Ha kedvemre való, ha nem, mindenképpen hálával fogadom az őszinte válaszaitokat, és szívből mondom, hogy megfogadom azokat.”

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

http://ujhazak.com