Harkiv megyei település bevételéről tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Ellenőrzésük alá vonták a Harkiv megyei Tabaivka települést az orosz erők, és Liman környékén is kedvezőbb állásokat foglaltak el - közölte hétfői hadijelentésében az orosz védelmi tárca.A minisztérium szerint az orosz hadsereg három frontszakaszon tíz ukrán rohamot vert vissza, közülük hatot Donyeck könyékén. A Moszkvában kiadott tájékoztatásban az áll, hogy az "érintkezési vonal" mentén az ukrán fél vesztesége mintegy 680 katona volt, akik közül a legtöbben, mintegy 280-an a Liman körzetében vívott harcokban estek el, vagy sebesültek meg súlyosan.
    

Az összesítés a megsemmisített ukrán katonai és célpontok haditechnikai eszközök között említett meg egyebek mellett több üzemanyag- és rakétatüzérségi raktárt, egy harckocsit, két páncélozott harcjárművet, egy HIMARS sorozatvető-rakétát, valamint 34 drónt. Az orosz statisztika szerint meghaladta 18 ezret az ukrán fél által a háború eleje óta elvesztett különleges katonai járművek száma.
    

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Belgorod megyében egy nő megsebesült. A RIA Novosztyi hírügynökség hivatalos forrást idézve azt írta, hogy befejeződött az ukrán hadifoglyokat szállító, a belgorodi régióban szerdán lelőtt orosz Il-76-os katonai szállító repülőgép repülési adatrögzítőinek előzetes dekódolása, és megkezdődött a kiértékelés. Vlagyimir Putyin orosz elnök a történteket Kijev saját polgárai elleni bűncselekményének nevezte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com