Harmadikosokkal takaríttatták ki az összerondított vécét egy dunaújvárosi iskolában!

Megdöbbentő esetről számolt be a dunaújvárosi Castellum hírportál. Az egyik általános iskolában harmadikos fiúkat kényszerített vécépucolásra az osztályfőnök, több tanár és a takarítónő irányításával.


A gyerekek sírva fakadtak, a szülők pedig felháborodásukat fejezték ki az iskola közösségi oldalán.

A bizarr eset a dunaújvárosi Petőfi iskolában történt csütörtök reggel.

A szülők elmondása szerint az egyik osztályból 10, a másikból pedig két fiút kényszerítettek arra a tanárok, hogy kitakarítsák az összeszart mellékhelyiséget.

petofi_iskola_dunaujvaros

A vécétakarítást elrendelő tanárnő a szülőknek írt levelében azzal védekezett, hogy szerdán valaki összerondította a fiúmosdót. Miután nem tudták meg ki volt a tettes, arra kérték a fiúkat, hogy tegyék rendbe a vécét.

A tanárnő a levelében elismerte, hogy később a "nyomozás" kiderítette, hogy nem a takarításra kényszerített fiúk rondították össze a vécét.

953615_school-toilets

Az egyik gyerek anyja, Dávid Kata később felháborodva ez írta a közösségi oldalon

Faggassátok ki a gyerekeket, ki kente össze a WC-t tegnap napközi ideje alatt, mert ma (csütörtökön) az összes fiú a sz@ros WC-t takarította reggeli időben, s maradt 5 percük reggelizni. Több gyerkőc is elsírta magát. Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem azért engedem a gyerekemet az iskolába, hogy más sz@rát feltakarítsa!

0000005642

Egy másik gyerek apja, Molnár Gábor pedig azt mondta a castellum.do lapnak, hogy alapos vizsgálatot kérnek a gyerekeik megszégyenítésének ügyében.

"Egy osztályfőnök, akinek képviselnie, megvédenie és vigyáznia kellene a rábízott osztállyal, akik 3. osztályos 9-10 éves gyerekek,honnan veszi-vette a bátorságot,hogy akár emberileg, akár mint szülő, de legfőképp, mint jogi személy kitakarítsa a Petőfi Sándor Általános Iskola egyik WC-jét az osztály fiú tagjaival, amit végignézett másik két tanárnő (a 2./c és a 3./c osztályfőnökei) valamint a takarítónő (Edit néni),akik nemhogy nem szóltak rá az Emese néni-re, de még végig is nézték, ahogy a GYEREKEINK-et abban a megalázó helyzetben!" – mondta el a lapnak.

Az igazgató, Rideg István  a botrány után ezt írta az iskola honlapján:

"Az intézményben csütörtökön történt sajnálatos esemény kapcsán felmerült panaszukat feltétlenül szeretnénk kivizsgálni, amit már egyeztettünk a szülői szervezet egyik képviselőjével."

Forrás: propeller.hu, borsonline.hu

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com