Három drogkereskedőt ítéltek fegyházbüntetésre Pécsen

Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklása miatt jogerősen hat és nyolc év közötti fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla pénteken három dílert, amiért 2021 nyarán droggal próbáltak kereskedni. A táblabíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy az elsőrendű és a másodrendű vádlottak gyermekkori barátok voltak és 2021-ben mindketten gépjárművek adás-vételével foglalkoztak. Mindketten kábítószer-fogyasztók voltak és évek óta kapcsolatban álltak a harmadrendű vádlottal, aki kábítószert árult.
    

Miután 2021 augusztusában a harmadrendű vádlott korábbi beszerzési forrása megszűnt, az elsőrendű vádlott felajánlotta, hogy nagyobb mennyiségű amfetamint szerez neki. Néhány napon belül vitt neki mintát, majd megegyeztek abban, hogy az elsőrendű vádlott 2 kilogramm speedet szerez be és értékesíti azt a harmadrendű vádlottnak 1,5 millió forintért.
    

A két autónepper ismeretlen helyen és ismeretlen személytől megvásárolta a kábítószert, majd előre egyeztetett helyszínen találkoztak a harmadrendű vádlottal, hogy azt értékesítsék neki. A vádlottak tevékenységét a nyomozóhatóság rejtett figyelés keretében felügyelte és a rendőrök ekkor ütöttek rajta a vádlottakon, majd a náluk lévő amfetamint és kannabiszt lefoglalták. A lefoglalt speed hatóanyag tartalma a jelentős mennyiség alsó határának mintegy 28,5-szerese volt.
    

A Zalaegerszegi Törvényszék első fokon az elsőrendű vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete és kábítószer birtoklása miatt 6 év 6 hónap, a másodrendű vádlottat bűnsegédként jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérletében és kábítószer birtoklása miatt 6 év, a harmadrendű vádlottal szemben jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérlete, kábítószer birtoklása és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt 8 év fegyházbüntetésre ítélte.
    

A vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. Az ítélet ellen bejelentett védelmi fellebbezések folytán másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla a korábbi ítéletet megalapozottnak találta és helybenhagyta. Az ítélet jogerős.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com