Három év fegyházra ítélték egy 2008-as fegyveres rablás elkövetőjét

Három év fegyházbüntetésre ítélt a Battonyai Járásbíróság egy férfit, aki fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőző társával kirabolta egy cég irodáját még 2008-ban Medgyesegyházán. Az ítélet nem jogerős - tájékoztatta a Gyulai Törvényszék szerdán az MTI-t.Azt írták, az elítélt és testvére megtudta, hogy egy Békés megyei, medgyesegyházi cég irodájában rendszeresen őriznek nagy mennyiségű készpénzt.

A tippadó a várható zsákmány egy részéért cserébe 2008 júliusában meg is mutatta nekik a helyszínt, és elmondta, mikor van az irodában nagyobb mennyiségű pénz, és azt hol tartják.
    

A vádlott és az eljárásban ismeretlen társa 2008. augusztus 15-én parókát, álbajuszt, sötét színű ruhát, baseballsapkát és gumikesztyűt viselve megjelent a cég irodájában, ahol egy fegyvernek látszó tárggyal pénzt követeltek az ott tartózkodó dolgozótól. A sértett kinyitotta a páncélszekrényt, amelyből az elkövetők 570 ezer forintot vettek ki. A cég munkatársát megkötözték és bezárták a mosdóba, majd gépkocsival elhajtottak a helyszínről.
    

A cégnél dolgozó férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a tippadóval szemben a bűncselekmény elévülése miatt, a vádlott testvérével szemben pedig bizonyítottság hiánya miatt megszüntette az eljárást. A vádlottra a bíróság a három év fegyházbüntetés mellett pénzbüntetést, valamint vagyonelkobzást is kiszabott. Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, míg az ügyész 3 napot kért a jogorvoslati lehetőség átgondolására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com