Háromnapos gyászt hirdetett az osztrák kancellár a grazi középiskolai lövöldözés miatt

Három napos gyászt hirdetett Christian Stocker osztrák kancellár a kedden történt grazi középiskolai lövöldözés nyomán, amelyben kilenc áldozat vesztette életét, az elkövető pedig öngyilkosságot követett el.Grazban tartott sajtótájékoztatóján a néppárti kancellár kijelentette, hogy a három nap során félárbócra eresztik az osztrák zászlókat a középületeken, szerdán délelőtt 10 órakor pedig országosan egy perc néma csönddel is megemlékeznek az áldozatokról.

"Az egész ország szolidaritása hivatott némi vígaszt nyújtani e sötét órákban e szörnyű tett áldozatai hozzátartozóinak" - hangsúlyozta Stocker. A kancellár szóvivője korábban az APA hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az állami gyász elrendeléséhez a kabinet határozatára van szükség, amit a tervek szerint még ma meghoznak.

Gerald Ortner, Stájeroroszág tartomány rendőrfőnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elkövető egy 21 éves osztrák állampolgár volt, két lőfegyvert használt, amelyeket törvényesen birtokolt.

Mint mondta, a grazi iskola elleni támadásban tíz ember vesztette éltét, az áldozatok közül hatan nők, hárman férfiak, az elkövető pedig önkezűleg vetett véget életének. A tettes indítékát egyelőre homály fedi. Gerhard Karner osztrák szövetségi belügyminiszter szerint az oktatási intézmény egyik egykori diákjáról van szó, aki nem végezte el a szóban forgó középiskolát. A tettes korábban nem volt ismert a hatóságok előtt.

Elke Kahr, Graz polgármestere korábban közölte, hogy számos diák és tanár is megsebesült, sok sebesültet kórházba szállítottak. A rendőrség több egysége és a Cobra különleges egység is részt vett az akcióban, amely délelőtt 10 óra körül kezdődött a grazi Dreierschützengassén lévő középiskolánál.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

http://ujhazak.com