Hat és fél év börtönre ítéltek egy férfit, aki rabszolgaként tartott három embert

A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta a büntetés súlyosítását abban az ügyben, amelynek vádlottja embertelen körülmények között tartott és dolgoztatott három férfit; a bíróság végül 6 és fél év börtönbüntetésre ítélte a férfit - közölte a főügyészség csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a vádlott és a felesége állattartással, lókereskedéssel és lomizással foglalkozott, 2018-tól az ezzel kapcsolatos munkákat kiszolgáltatott helyzetű hajléktalan, munkanélküli emberekkel végeztették, nekik lakhatást, ellátást, munkabért ígértek.

A sértettek szállása egy romos, tető nélküli ház, illetve egy fűtetlen mikrobusz volt, hidegebb időben a lóistállóban húzták meg magukat. Tisztálkodni az udvaron egy lavórban tudtak, naponta kétszer kaptak, jellemzően hideg és kevés élelmet, munkabér és szabadnap nélkül napi 12-14 órát kellett nehéz fizikai munkát végezniük.

A vádlott megalázta és bántalmazta is őket, ha nem volt elégedett a munkájukkal, megtiltotta nekik, hogy az ingatlant elhagyják, személyes okmányaikat, mobiltelefonjukat elvette. Hozzátették, hogy 2021 októberében rendőrök jelentek meg az ingatlannál, akiktől az egyik sértett segítséget kért.

A Székesfehérvári Törvényszék a vádlottat emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt 5 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint egymillió forint pénzbüntetésre ítélte. A fenti ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosításáért, a vádlott és a védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.

A Győri Ítélőtábla a szerdán kihirdetett határozatában egyetértett az ügyészséggel, a vádlott bűnös, büntetésének tartamát 6 év 6 hónapra felemelte - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com