Hat év börtönre ítélték a csillebérci szexuális erőszak elkövetőjét

Jogerősen hat év börtönre ítélték a tavalyi csillebérci szexuális erőszak elkövetőjét csütörtökön - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-t.Az ítéleti tényállás szerint a terhelt 2021 márciusában egy délelőtt követett egy nőt egy Csillebércről induló turistaútvonalon, majd miután utolérte, szexuális cselekményre kényszerítette őt. A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség idén januárban emelt vádat a húszéves férfi ellen szexuális erőszak miatt. A Budai Központi Kerületi Bíróság májusban hat év börtönre ítélte a férfit, és elrendelte egy vele szemben más ügyben korábban kiszabott tíz hónap szabadságvesztés végrehajtását is.
    

Az ügyészség súlyosításért, hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen. A törvényszék megállapította, hogy a kerületi bíróság az eljárási szabályoknak megfelelő, törvényes ítéletet hozott, a bűncselekményt helyesen minősítette. Az enyhítő és súlyosító körülményeket megfelelően vette figyelembe, az általa kiszabott joghátrány szükséges, és egyben elegendő a büntetési célok eléréséhez - írták. A törvényszék ezért helybenhagyta az elsőfokú döntést, így az ítélet jogerős.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Egy baleset, két tanulság

Egy baleset, két tanulság

Súlyosan megsérült egy középkorú nő, akit a gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy személyautó Békéscsabán.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

http://ujhazak.com