Hat év nyolc hónapra ítéltek egy halálos balesetet okozó sofőrt

Első fokon hat év nyolc hónap börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság azt a sofőrt, aki a tilos jelzésen áthajtva, a megengedettnél lényegesen gyorsabban haladva okozott halálos balesetet 2019 tavaszán a városban - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.Horváth-Tóth Imola közölte, a bíróság halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és a szabadságvesztés mellett kilenc évre a járművezetéstől is eltiltotta. Az ítélet szerint a vádlott 2019. április 29-én reggel fél 7-kor Újszegeden a belváros felé tartott, az útkereszteződés előtt még legfeljebb 55 km/h sebességgel haladt. Amikor a jelzőlámpa pirosra váltott, nem állt meg, hanem intenzíven gyorsítva a kereszteződésbe hajtott, a már legalább hat másodperce tilos jelzést mutató jelzőlámpa ellenére.
    

A vádlott járműve 85 kilométeres óránkénti sebességgel akkor érkezett az útkereszteződésbe, amikor a haladási irányára merőleges sávokon már megindult a forgalom. A kereszteződésbe szabályosan érkező egyik jármű sofőrjének már nem volt reális esélye elkerülni a balesetet, így összeütközött vádlott kocsijával. A vádlott autója megperdült, elsodort egy a kerékpárúton szabályosan közlekedő biciklist, majd egy villanyoszlopnak ütközve állt meg.
    

Az ütközés következtében a kerékpáron ülő a helyszínen életét vesztette. A vétlen jármű sofőrje és utasa könnyű sérüléseket szenvedtek, a vádlott pedig súlyosan sérült. A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyészség három munkanapot tartott fenn az esetleges fellebbezés bejelentésére, míg a vádlott és védője a kiszabott büntetés enyhítése, illetve a bűncselekmény minősítésének megváltoztatása érdekében fellebbezést jelentett be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com