Hátborzongató telefonhívások, amelyekre nincs magyarázat

Öt eset, amikor jobb lett volna, ha az emberek nem veszik fel a telefont. Belegondolni is rémisztő, hogy megcsörren a telefonunk, majd a hívás fogadásakor rájövünk, hogy nem egy ismerős keres, hanem a túlvilágról jelentkezik be valaki, aki ráadásul olyan förtelmes jóslatot mond, ami hamarosan valósággá válik.

A következő megmagyarázhatatlan történetek után te is csak kiszáradt torokkal mered majd felvenni a telefont.

Hívás a sírból: Szívrohamban halt meg Frank Jones felesége, Sadie. A nő annyira szerette a férjét, hogy még a sír sem állíthatta meg abban, hogy felhívja. A temetés után nem csak Frank, hanem az egész család arról beszélt, hogy furcsa hívásokat és üzeneteket kapnak.

Ebben az esetben kegyetlen telefonbetyárkodásra gondolhatnánk, ám a családtagok azt állították, hogy az üzeneteket abban a stílusban írták, amiben anno Sadie.

Azt, hogy ki volt a küldő és a hívó, nem sikerült kideríteni, mert a készülékek nem jeleztek ki telefonszámot.

Az 51-es körzet hívása: Valaki azzal hívta fel az egyik rádióadót, hogy az 51-es körzetben dolgozott. Az illető nagyon feszültnek tűnt, mintha aggódna az életéért. A hívó különböző történeteket kezdett mesélni a földönkívüliekről és a kormányzati összeesküvésekről.

A sztorizgatásnak az vetett véget, hogy elment az áram, ezért megszakadt a jel. A rádióállomás később megpróbált kapcsolatba lépni az illetővel, de nem sikerült. Az ügyet még furcsábbá teszi, hogy senki sem tudta, hogy mi okozta az áramkimaradást.

Lehet, hogy a kormány kapcsolta le az áramot, hogy a bennfentes ne árulja el az 51-es körzet titkait, vagy csak a rádió szórakozott, hogy növelje a hallgatottságot? Az ismeretlen fények: A 18 évesen Brandon Swanson balesetet szenvedett, ezért felhívta a szüleit, hogy tájékoztassa őket arról, hogy az autójával árokba zuhant. A fiú azt nem tudta megmondani, hogy pontosan hol van.

Amikor Brandon szülei kiértek a helyszínre, akkor sehol sem találták a fiút, akivel folyamatosan vonalban voltak. A hívás 40 perce tartott, de mégsem sikerült megtalálni. Pár perccel később Brandon azt mondta a szüleinek, hogy ragyogó fényt lát a távolban.

Hirtelen felkiáltott, hogy a „francba”. Ez volt az utolsó, amit hallottak tőle. Másnap több száz ember és 34 kutya kereste Brandont, de nem sikerült megtalálni, ahogy az sem derült ki, hogy milyen fényekről beszélt.

Kennedy meggyilkolásáról szóló hívás: Talán ez a rejtélyes telefonhívás az, amelyet a legtöbben ismernek. 1963. november 22-én, 12 órakor egy kaliforniai telefonközpontos fogadta azt a hívást, amelyben egy nő arról beszélt, hogy az elnök élete nagy veszélyben van, és 10 percen belül meghal.

Miután letelt a 10 perc, semmi sem történt, ám a nő újra telefonált, mert az időpont fél egyre módosult. Az üzemeltető nem vette komolyan az illetőt, már csak azért sem, mert az elnök nem tartózkodott Kaliforniában. Eközben Dallasban Lee Harvey Oswald lelőtte az elnököt, aki belehalt a sérülésbe.

A rejtélyes telefonálót soha nem találták meg, így azt sem lehet tudni, hogy ismerte-e a merénylőt, akit meg akart-e állítani, vagy egy médium próbálta megmentetni Kennedy életét.

Az ismeretlen üzenet: Egy lány hangüzenetet kapott, amelyben az ismeretlen hívó mindent tudott a nőről. Az idegen azt állította, hogy a lány egyik barátja meghalt egy autóbalesetben, aminek minden részletét elmondta. A halálra rémült lány azonnal hívta az említett barátot, akiről kiderült, hogy nincs semmi baja. A lány törölte az üzenetet.

Hat hónappal később a barát tényleg halálos autóbalesetet szenvedett. A legrémisztőbb, hogy a tragédia pontosan úgy következett be, ahogy korábban az idegen megjósolta a hangüzenetben.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com