Hátborzongató történetek paranormális jelenségekről

Szellemekkel való találkozásról meséltek a Ranker olvasói.Közeledik az október, amikor a szokottnál többen foglalkoznak a szellemekkel, paranormális jelenségekkel, ami leginkább annak tudható be, hogy ilyenkor készülünk a halottak napjára és a halloweenre.

Erre hangolódásképpen íme hat hátborzongató szellemtörténet, amelyet olyan emberek meséltek el, akik azt állítják, hogy ezek a találkozások valóban megtörténtek.

Kísérteties dobolás: „19 éves koromban rendszeresen átjártam esténként a barátomhoz, Denny-ékhez. 20 vagy 21 óra körül érkeztem, aztán hajnali 2-ig vagy 3-ig ott lógtunk a barátaimmal, cigiztem, kávéztam és kártyáztam.

Az egyik éjszaka a szokottnál később indultam haza. Az otthonom 8,7 mérföldre volt Denny-éktől. Miközben hazafelé sétáltam, egyszer csak meghallottam, hogy valahol szól a zene. Több mérföldön keresztül hallottam, de soha nem hangosabban vagy halkabban. A zene az indiándobokra emlékeztettet.

Gyorsítottam a tempómon. Továbbra is hallottam a dobokat, közben pedig fegyverpor szagát éreztem. Azt nem tudom, hogy tényleg hallottam-e magam mögött a lépéseket, vagy csak hallucináltam, mert csak pár méterig hallottam. Végül minden megszűnt, amikor egy erdei tisztásra értem.”

Első főiskolai apartman: „Az első lakás, ahova főiskolásként költöztem, kísérteties volt.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy nagyon hosszú folyosó vezetett a szobámtól a bejárati ajtóig. Éjjelente, ha a szobatársam nem volt otthon, akkor gyakran lépéseket hallottam a lakásban. A kutyám is hallotta. Olyankor ugatni kezdett és kinézett az előszobába, mintha látna ott valakit.

Az egyik este, miközben tanultam, felfigyeltem arra, hogy a kilincsemre akasztott tábla ide-oda mozog, annak ellenére, hogy minden ablak zárva volt, tehát nem volt logikus magyarázat az előre-hátra mozgására. Amikor azt mondtam, hogy „Állj!”, akkor a tábla rögtön abbahagyta a mozgást.

Pár hónappal később a főbérlőmtől megtudtam, hogy néhány éve felakasztotta magát egy bérlő az alagsorban. Lehet, hogy az ő szelleme volt az.”

A maszkos öreg: „Egyszer, amikor a barátomnál aludtam, akkor úgy az éjszaka közepén a munkáról álmodtam. Eleinte nem volt semmi különös az álomban, csak valami butaság, de később egyre rémisztőbbé vált, aztán a japán kabuki maszkhoz hasonló álarcot viselő férfi üldözött és próbált megölni a munkahelyemen.

Amikor kezdtem felébredni, akkor éreztem, hogy valaki szorosan mögöttem van. Az álom még folytatódott, és a maszkos férfi megtalált. Miközben ébredeztem éreztem, hogy valaki gyengéden simogatja a hajamat. Rettegve feküdtem, mert még valamennyire az álom hatása alatt volna. Aztán meghallottam, hogy egy recsegő hang azt mondja a hátam mögül, hogy: „Hello kislány”.

Ekkor teljesen felébredtem. Összeszedtem a bátorságomat és felültem az ágyban, hogy körülnézzek, de senki sem volt a szobában. Másnap elmeséltem a barátomnak az álmot, mire ő elárulta, hogy a házban egy öreg férfi szelleme kísért.”

Zajos szellem: „13 vagy 14 éves lehettem, amikor a külvárosban éltem a családommal. A főbérlőnk elárulta, hogy a férje a házban halt meg, de azt nem mondta meg, hogy pontosan hol. Az egyik éjszaka, miután lekapcsoltam a villanyt, susogást hallottam, aztán egy BANG-ot, mire felpattantam, hogy felkapcsoljam a világítást.

A házban mindenki hallotta a zajt, és berohantak hozzám, hogy a saját szemükkel lássák, hogy jól vagyok. Benéztem a szobámba, hogy kiderítsem, honnan származott a zaj. Akkor láttam, hogy az ékszerdobozom teljesen kinyílik, és minden fiókom ki van húzva. Az ékszerdobozt gyorsan bedobtam a szekrénybe, és többé elő sem vettem onnan.

A házban máig hallok dolgokat. Például egy este, amikor valami vicceset néztem a tévében a szobámban, akkor tisztán hallottam, hogy valaki nevet. Mintha valaki ült volna mellette. A nevetés nem a tévéből jött.”Fényképes bizonyíték: „Mentálhigiénés terapeutaként dolgozom. Az egyik skizofrén páciensem arról beszélt, hogy van egy lány a szobájában, aki beszélni szokott hozzá. Azt hittük, hogy a beteg csak hallucinál, hiszen egyedül élt.

Az orvos, aki velem volt, úgy döntött, hogy készít egy fényképet, hogy mindenki lássa, hogy nincs szellem. A következő látogatásnál elhozta a fotót, ami alaposan megrémisztett minket, mert tényleg ott volt egy lány.

A képen a páciensem a kanapén ült, a háta mögött pedig ott lebegett egy szellemszerű, fehérbe burkolózott lány. Mindenki, aki megnézte a fotót, azt mondta, hogy igazi. Az orvos is teljesen elképedt, majd közölte, hogy ezen gyógyszeres kezelés nem segít, ide inkább egy pap segítségére lenne szükség.”

Kísértetszínház: „Amikor meglátogattam a testvéremet a főiskolán, akkor elküldött a színházba, hogy vigyek el neki valami holmit. Már besötétedett és bezárták az épületet, de odaadta a kulcsait, azzal a figyelmeztetéssel, hogy a színház szellemjárta. Szkeptikusként nem érdekelt a dolog.

Benyitottam a színházba, aztán elindultam a szekrény felé, ahol a nővérem cuccai voltak. Ekkor valaki mögém lépett. Komolyan, hallottam a lépéseket, és éreztem, hogy megmozdulnak a padlódeszkák.

Arra számítva fordultam meg, hogy valakinek el kell magyaráznom, hogy mit keresek ott, de senki sem volt ott. Megborzongtam, aztán fogtam a testvérem dolgait, és kirohantam az épületből, ahova soha többé nem mentem újra be.”

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com