Hatékony gyógyszer született az Ebola ellen!

Japán kutatók fejlesztették ki a Favipiravir nevű gyógyszert, mely meglehetősen ígéretesnek bizonyul. Az első tesztek olyan sikeresek voltak, hogy a Guineában a tesztet végző egészségügyi szövetség (ALIMA) sürgeti a gyógyszer mielőbbi hozzáférését Nyugat-Afrikában.


Az orvossággal csak akkor érhető el eredmény, ha a beteg kezdődő, vagy közép stádiumban van. Az utolsó stádiumban sajnos a gyógyszer már hatástalan (késő)!

A könnyű, vagy közepes tüneteket mutató páciensek elhalálozási aránya 30%-ról máris 15%-ra csökkent, ami nagyon biztató eredmény. A súlyos állapotban lévő betegeknél hatástalannak bizonyult a készítmény.

eb

„Úgy gondoljuk, hogy ez elegendően bátorító jel ahhoz, hogy szélesebb körben hozzáférhetővé tegyük a gyógyszert az Ebola fertőzöttek számára” – nyilatkozta az ALIMA főtitkára Augustin Augier.

A guineai kormány már engedélyt is adott a Favipiravir gyógyszer alkalmazására az egészségügyi központokban, ahol Ebolával fertőzött betegeket kezelnek. Ezekben a központokban 40 beteg van. A szakértők forszírozzák Sierra Leonéban is a készítmény használatát, ahol állítólag több mint 160 beteg szenved a halálos fertőzésben!

Tablets of Avigan are displayed during a photo opportunity at Fujifilm's headquarters in Tokyo

A WHO vétóz. Neki még nem elég az eddig tapasztaltak, mert még több kísérletre van szükség. Nincs még elegendő rendelkezésre álló adat a készítmény hatásosságával kapcsolatban. Ettől függetlenül a WHO nem köti meg az érintett országok kezét. A Favipiravir alkalmazása minden országnak a saját maga felelősségére van bízva!

Az Ebola-járvány tavaly nyáron kezdődött és Nyugat-Afrikában legalább 10 000 ember halálát okozta. Napjainkban a betegek száma jelentősen csökkent, de még rengeteg megoldatlan kérdés van az agresszív járvány felszámolását illetően. Tömeges megbetegedések még mindig a három afrikai országot sújtja, Libériát, Guineát és Sierra Leonét.

unnamed

Forrás: blikk

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com