Havi lap az ördögűzőknek

Lengyelországban még mindig túl komolyan veszik a sátánnal és megszállással kapcsolatos témákat.EgzorcystaA sátán elleni harcról írnak annak a havi lapnak az újságírói, amely immár három éve jelenik meg Lengyelországban, ahol állítólag 130 hivatásos ördögűző dolgozik, ami azt jelenti, hogy minden egyházmegyére három jut.

Az Egzorcysta nevű újság 40 ezer példányban kell el. A lapban szereplő cikkek közül volt, ami arról szólt, hogy Németországban egy egész politika pártot szálltak meg a démonok, John Lennon, Michael Jackson és Bob Marley zenéje biztos, hogy sérülékennyé tesz a sátánnal szemben, de arról is írtak, hogy a jóga az ördög találmánya, ahogy Hello Kitty is, valamint a bántalmazott gyerekeket könnyebb megszállni.

Sosnowski szerint a modern világban azért létezhetnek még ördögűzők, és más nem evilági dolgok, mert az ember vágyik az önfejlesztésre, és nem érdekli, hogy ehhez milyen módszert használ fel. Gyakran az ártalmatlannak tűnő mágikus szertartások is ajtót nyithatnak a Sátán előtt.satan-vs-god-650x400A Egzorcysta sikerét azzal is magyarázzák, hogy Lengyelországban az emberek még mindig érzékenyebbek, ha vallásról van szó, tehát ők még a XXI. században is túl komolyan veszik az ördöggel kapcsolatos figyelmeztetéseket, és tényleg félnek a megszállástól. Ez hasonlít a hipochonderek viselkedéséhez, hisz nekik is elég csak meghallaniuk egy betegség tüneteit, máris beképzelik, hogy betegek.

A varsói egyházmegye egy hatvan pontból álló kérdőívet adott ki azért, hogy ezzel ellenőrizzék, hogy valakit megszálltak-e a démonok. A kérdések között szerepelt többek között, hogy a választ adó jógázik-e, ünnepli-e a Halloweent?

Azok, akik egy vagy több kérdésre igennel feleltek, veszélyben vannak. A felmérés éppen ezért rossz prognózist mutat azok felé, akik szeretnek moziba járni, mert például a Star Wars és az Indiana Jones filmek ördögtől valók.

Habár úgy tűnhet, hogy a lengyel helyzet komolytalan, ők mégis hisznek benne, hogy harcolniuk kell a sátánnal. A buzgó hívők körében például egyre nő a félelem, de szerencsére a papok napjainkban nem minden esetben használják az ördögűzést, hanem hajlandóak kombinálni a vallást a XXI. század orvoslásával, ezért gyakran terapeutához küldik a hívőket.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com