Háztűzben meghalt egy ember Hosszúpályiban

Meghalt egy ember, miután kigyulladt egy kilencven négyzetméteres családi ház a Hajdú-Bihar megyei Hosszúpályiban szerdán - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.Azt írták, hogy a Rózsa utcai ház egyik szobájában az ágy, a mellette lévő szekrény, az asztal és a falikárpit égett. A füsttel teli épületből a rendőrök kihoztak egy embert, akit átadtak a mentőszolgálat munkatársainak, ők azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

    

A tűzoltók eloltották a lángokat, és a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indított. Közölték azt is, hogy idén már 736 lakástűz keletkezett, ezek során 52 ember sérült meg, többségük füstmérgezést szenvedett, 9 ember azonban meghalt. Hajdú-Bihar megyében idén ez a harmadik tragikus kimenetelű lakástűz - tették hozzá.
    

Felhívták a figyelmet arra, hogy a legtöbb tűzeset nyílt láng használata vagy elektromos hiba miatt következik be. Gyakran a fűtőeszköz, a kémény rossz állapota, a dohányzás, vagy a főzés vezet lakástűzhöz. A katasztrófavédelem hangsúlyozta, hogy plafonra szerelt füstérzékelővel a halálesetek, füstmérgezések megelőzhetők lennének, a keletkezett kár mértéke pedig minimalizálható lenne.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com