Herék nélkül ment haza a koncertről

Spontán erekciója volt annak a 19 éves fiúnak, akinek a szűk nadrágja elszorította a péniszét, és összenyomta a heréit, amiket el kellett távolítani. 9550231520_5e79f1ba1a
Szörnyű véget ért Shinji Kojimoto számára a kedvence zenekara, a Disclosure, koncertje.

A 19 éves fiatalember az egyik barátjával indult el a bulira, ám indulás előtt döbbent rá, hogy az anyja kimosta a kedvenc nadrágját, amiben menni akart.

Kojimoto valószínűleg már bánja, hogy megfogadta a barátja tanácsát, aki a hír hallatán azt tanácsolta, hogy a srác tegye be a szárítóba a ruhadarabot. Kojimoto ezt tette, de a szárító miatt összement a nadrág, ám ez nem akadályozta meg a fiút abban, hogy magára erőszakolja.

A sikeres elkészülés után, végre elindult a két barát a koncertre, ahol a vad táncolás, őrjöngés, igazi buli hangulat közben Kojimotot többször is igazgatta a szűk nadrág. A barátja látta ezt, de nem gondolta, hogy esetleg baj van. Erre csak akkor jött rá, amikor Kojimoto összeesett a színpad közelében.

A koncertet azonnal leállították, és mentőt hívtak a fiúhoz, akinek, mint kiderült, spontán erekciója volt. A szűk nadrág azonban elszorította a péniszt és a heréket. Az igazi szörnyűség ekkor érte a fiatalembert, ugyanis az orvosoknak el kellett távolítaniuk a heréket.

(Forrás: Neon.hu)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com