Hét ember ellen emeltek vádat drogkereskedelem miatt Heves vármegyében

Hét emberrel, köztük egy fiatalkorúval szemben emelt vádat bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt a Heves Vármegyei Főügyészség - közölte a szervezet szóvivője szerdán az MTI-vel.Konkoly Thege László tájékoztatása szerint a tevékenységet irányító házaspár 2020-ban, egészen 2021 májusi őrizetbe vételükig többek közreműködésével etil-hexedron tartalmú szert árult hevesi házukban, valamint Erdőtelken. A szer 2021 előtt új pszichoaktív anyagnak, később kábítószernek minősült. Vásárlóik között akadt olyan fiatal, aki még nem töltötte be a 18. életévét. A drogot jellemzően a férj vette meg a városban és a szomszéd vármegyében.     A szert a házaspár előbb otthonukban kiadagolta, majd folyamatosan értékesítette. Ebben segítségükre volt további három vádlott, akik távollétükben helyettesítették őket, illetve állandóan figyelték a ház környékét, hogy elejét vegyék az esetleges lebukásnak.
   

A szóvivő jelezte: a főügyészség bűnszövetségben, részben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával elkövetett kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével, továbbá új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja a bűnszövetség tagjait.     A vádhatóság - bűnösségük beismerése esetén - a házastársakkal szemben 10-10 év fegyházbüntetés, míg a többiekkel szemben 1-5 év szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyben eljáró bíróságtól - tette hozzá Konkoly Thege László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com