Hét év két hónapra ítéltek egy bolgár kábítószercsempészt Szegeden

Jogerősen hét év két hónap börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy bolgár férfit, aki 23 kilogramm marihuánát próbált meg Magyarországon keresztül Ausztriába csempészni 2017 nyarán.A bíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és a szabadságvesztés mellett nyolc évre kiutasította Magyarország területéről.

    
A hazájában kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt már elmarasztalt vádlott személygépkocsijának csomagtartójába és hátsó ülésére Szerbiában öt nagy méretű hangfalat pakoltak be. A hangfalak belsejében ötven műanyag csomagban marihuánát, valamint egy fiolát - benne kannabisztartalmú olajszerű anyaggal - rejtettek el annak érdekében, hogy azokat a vádlott Magyarországon keresztül Salzburgba szállítsa. A férfi 2017. június 13-án délután jelentkezett belépésre a röszkei határátkelőhelyen.


Az őt ellenőrző pénzügyőröknek feltűnt zavart viselkedése és a járműből áradó erős autóillatosító szag. A vádlott először nem akarta a járműből a hangfalakat kipakolni, mondván túl nehezek, majd többszöri felszólításra mégis eleget tett a pénzügyőrök kérésének. A szakértői vélemény szerint a megtalált drogszállítmány összes hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának legalább 1,34-szerese volt.
   

A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését, azt állította nem tudott róla, hogy a hangfalakban - melyeket egy ismerőse kérésére szállított volna Ausztriába - kábítószer van elrejtve. A férfi arra hivatkozott, nem ismerte föl az autójában terjedő erős marihuánaszagot, noha 2015-ben otthonában egy száz tőből álló kannabiszültetvényt számoltak föl a hatóságok.
    

Döntésével a táblabíróság enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által a vádlottra kiszabott nyolcéves büntetést. Joó Attila tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, az időmúlásra tekintettel láttak lehetőséget az enyhítésre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com