Hét év szabadságvesztést kapott egy győri férfi gyermekpornográfia és szexuális visszaélés miatt

Gyermekpornográfia és szexuális visszaélés bűntette miatt hét év börtönbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Törvényszék egy győri férfit, aki szexuális viszonyt folytatott élettársa tizennegyedik életévét éppen betöltő lányával, amelyet többször is rögzített mobiltelefonjával - tájékoztatta a megyei főügyész kedden az MTI-t.Takács Péter közleménye szerint a 43 éves férfi 2015 tavaszától a gyermekkel tizennegyedik születésnapja előtt is, majd a 2015. április végére eső születésnapja után is szexuális viszonyt folytatott, amit fényképekkel és videofelvételekkel rögzített. A felvételeket 2015 májusában rögzítette.

    
A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség első fokon tavaly áprilisban négy év börtönbüntetésre ítélte a férfit gyermekpornográfia miatt. A másodfokú bíróság azonban megállapította azt is, hogy a vádlott szexuális visszaélés bűntettében is bűnös, mert a szexuális cselekmények az elkövető hatalmi, befolyási helyzetével visszaélve valósulhattak csak meg.
    

A bűncselekmények úgy derültek ki, hogy a férfi ellen minősített rablás és más bűncselekmények miatt nyomozás indult, amely során a vádlott telefonját lefoglalta a rendőrség. A visszaesőnek minősülő férfit korábban életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmény miatt hat év börtönbüntetésre, majd négy rendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás miatt tíz év fegyházbüntetésre ítélték. A férfi jelenleg tízéves fegyházbüntetését tölti.
   

A másodfokú ítélet a vádlott védőjének fellebbezése miatt nem jogerős.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

http://ujhazak.com