Hét halottja van a kunfehértói vasúti átjáróban történt balesetnek (2. rész)

Hét halálos áldozata van annak a hétfő reggeli balesetnek, amelyben összeütközött egy motorvonat és egy autó Kiskunhalas és Kunfehértó között - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.A rendőrség a balesetről korábban azt közölte, hogy a földúton haladó autó sofőrje és négy utasa a helyszínen meghalt. A legfrissebb információk szerint azonban az Opel Corsában heten utaztak, és az ütközést senki nem élte túl.
    

A motorvonat vezetőjét - aki könnyebb sérüléseket szenvedett - a mentők megfigyelésre a kiskunhalasi kórházba vitték, a személyvonat utasai és a jegykezelő nem sérültek meg. A Kecskemétről Bajára tartó InterRégió vonat Kunfehértó határában ütközött össze a személyautóval, amely egy földútról hajtott a sínekre. A Mávinform azt írta, hogy a baleset egy sorompó nélküli, andráskereszttel megjelölt vasúti átjáróban történt.
    

Hürkecz Zoltán főhadnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfő délután az MTI-vel azt közölte, hogy az elhunytak azonosítása még tart; a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják. Az MTI helyszínről származó információi szerint felnőtt férfiak és nők utaztak az ötszemélyes járműben, és vélhetően voltak emberek a jármű csomagtartójában is. Az áldozatok a baon.hu portál értesülése szerint kiskunhalasi szőlőmunkások voltak, akik szüretelni indultak.
    

A helyszínelés és a műszaki mentés idején Kiskunhalas és Kunfehértó között vonatpótló buszok szállították az utasokat, de a vonatközlekedés már újraindult a vonalon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com