Hiába tagad az encsencsi rém

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lezárta M. Krisztofer (26) aktáját, így Nagy Gábor alezredes, kiemelt főnyomozó a felderítés részleteiről is tájékoztatott. A minősített emberöléssel is vádolt, kábítószerfüggő férfi tagad, de a bizonyítékokból kirajzolódó rémkép magáért beszél.

Egy nyugdíjas nő borzalmas állapotban talált rá ismerősére, a 83 éves O. Katalinra 2023. december 8-án, aki a Nyírbátori járásban lévő, 1900 lelkes község egyik családi házában élt szellemi fogyatékos lányával. Kati néni vérző fejjel, ájultan feküdt konyhája padlóján, és állapota miatt lánya sem tudta elmondani, mi történt.

– Válságos állapotban került kórházba, ahol négy héttel később meghalt. A bántalmazás ténye már kezelése alatt felmerült, és a bűnügyi technikus talált is az ingatlan területén egy korábban elnyomott cigicsikket, ami egyetlen rokonával és ismerősével sem volt összefüggésbe hozható. Ehhez jött, hogy nyoma veszett a tévékészülékének. A Nyírbátori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai az encsencsi körzeti megbízott bevonásával kezdték meg az adatgyűjtést. A bűncselekmény tényét a boncolás igazolta, és közben minősített emberölés is történt a faluban – vázolta Nagy Gábor alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály kiemelt főnyomozója, utalva a 69 éves K. Andrásné vérfagyasztó lemészárlására.

– Hálásak lehetünk a szemfüles szomszédnak, aki hajnali 1:30-kor észlelte, füstöl a néni háza; ennek köszönhető, hogy eredményes helyszíni szemlét lehetett lefolytatni a tűzoltás után. A pénztárca itt is üres volt, és fel lett forgatva a hűtőláda. A füstbe a nő kutyája is belepusztult, de a legdöbbenetesebb az volt, hogy a halottkém szén-monoxid nyomára bukkant az áldozat vérében.

Álmából felriasztva agyon lett szurkálva, gyilkosa a torkát is átvágta, de még lélegzett, amikor füstölni kezdtek a mellé pakolt és szándékosan meggyújtott ruhák.

Nagy Gábor alezredes

Paprika, pudingpor, bilincs.

– A forró nyomos felderítést az elkövető menekülési útvonalán kezdtük, ahol zacskózott paprikát és pudingport is találtunk, ezek a sértettől származtak. Az adatgyűjtés során felmerült M. Krisztofer szerepe a bűncselekmény elkövetésében, ezért felkerestük és el is fogtuk a lakhelyén. A nála lévő 12 ezer forinton vörös folt volt felismerhető; mint később kiderült, ez K. Andrásné vére volt – folytatta a kiemelt főnyomozó, és hozzátette, a helybéli férfi alkalmi munkákból élt, és korábban csak lopás vétsége miatt indult ellene rendőrségi eljárás.

– A lakhelyén lefoglaltunk több kilogramm mélyhűtésből felolvadt húst, ezek a néni hűtőládájából származhattak. Kiszélesítettük az adatgyűjtést, és a falu szeméttelepén előkerült egy bőrönd, benne egy szatyor fülével. Miután felvettük a kapcsolatot az áldozat hozzátartozóival, kiderült, ezt a szatyrot a néni lánya vitte oda, benne ruhákkal. Azokkal, amelyekkel az elkövető a háztüzet begyújtotta. A lakóház bejárati ajtaját berúgták, K. Andrásné erre riadt fel, mert alsó retesz is volt rajta, és mindkettő azokkal a csempékkel együtt jött ki a falból, amelyekhez rögzítve voltak. Ezeket a reteszeket azután szerelte fel a nő fia, hogy ’22 nyarán behatoltak, és elvitték az idős nő aranyláncát. A tolvaj kulcsot használt, ezért a zárat is lecserélték. Hozzátették, hogy Jolánka néni az otthonából piacozott, főleg zöldségféléket árult, és az egyik kuncsaft, vélhetően M. Krisztofer vihette el a tartón lógó kulcsát, utána pedig az aranyláncot.

A tagadás egy dolog, a bizonyíték sok másik.

– M. Krisztofer tagadta, hogy köze lenne K. Andrásné megöléséhez, a ház felgyújtásához és a lopáshoz. Máig nem tett beismerő vallomást, de a bizonyítékok annyira meggyőzők, hogy az ügyészség már vádat is emelt ellene – mondta Nagy Gábor, hangsúlyozva, hogy a genetikai szakértői vizsgálatok után Jolánka néni ügyét összevonták a Kati néni ügyében elrendelt nyomozással. – M. Krisztofer olyan cigit szív, amilyen csikket O. Katalin ingatlanjában találtunk, és a genetikai szakértő azonosította rajta a DNS-ét. Kollegáim arra a tévékészülékre is rábukkantak, ami onnan eltűnt.

Az egyik helybéli vette meg M. Krisztofertől, és a szakértő azon is azonosította M. Krisztofer örökítőanyagát, akárcsak a szatyor fél fülén, ami K. Andrásné házában volt. A kalapács is perdöntő bizonyíték, amit M. Krisztofer lakhelyének udvarán a kerti illemhely ürüléktartályában találtunk; szerencsére csak a feje volt trutyiban, a nyele nem. Ennek mérete és mintázata egyezik O. Katalin végzetes fejsérüléseivel. Ehhez jött a gyanúsított poligráfos vizsgálatának eredménye, miszerint valótlanságokat állít. Olyanokat mondott, hogy O. Katalin tévéjét az egyik haverja tukmálta rá, és azért vittek neki húst, hogy hallgasson, de azt nem árulta el, miért kell hallgatnia. A DNS-maradványokról nem nyilatkozott.

Egy bűncselekményt elismert, illetve mégsem. 

– K. Andrásné nem tett bejelentést aranylánca ellopásáról, de ezt az ügyet is sikerült feltárni – mondta a kiemelt főnyomozó, aki személyesen is kihallgatta M. Krisztofer korábbi élettársát. – A fiatal helybéli nő előadta, volt párja prostitúcióra kényszerítette, Nyírbátor, Debrecen és Encsencs területén is dolgoztatta, az így keresett pénzt pedig elvette tőle, hogy kábítószer-fogyasztását finanszírozni tudja, ezért ’23 februárjában elmenekült a férfitól. Azt is elmondta, együtt is mentek Jolánka nénihez krumplit venni, és egyszer, amikor a néni lement a pincébe, M. Krisztofer belépett a lakásába, másnap pedig neki, mármint a volt élettársnak kellett beadnia egy aranyláncot az egyik nyírbátori zálogházba.

Amikor szembesítettük exe vallomásával, azt állította, volt párját semmire sem kényszerítette, és ajánlott egy tanút, aki ezt igazolja. A tanút meghallgattuk, és ő is azt mondta, M. Krisztofer volt élettársa prostituáltként dolgozott. Egyetlen bűncselekményt ismert el, ami még ’23. július 30-án történt. Aznap hajnalban behatolt egy encsencsi házaspár ingatlanjába, ahonnan fűkaszával akart távozni, de a férj rajtakapta, ezért M. Krisztofer rátámadt, és egy tapétavágóval maradandó sérülést is okozott a férfinak. Mivel ezt a bűnügyet is bevontuk az eljárásba, erről is kikérdeztük, és ekkor már azt nyilatkozta, máshogy történt. Együtt iszogattak, és a férfi mutatott neki egy videót, amin az exével közösült, majd rátámadt, ő pedig csak jogos önvédelmet gyakorolt… azzal, hogy szétkaszabolta, és a feleség a szomszédok segítségével is alig tudta leszedni róla.

Volna még valami…

– Ennek a felderítésnek is a rendőri csapatmunka volt a záloga, de ahogy a kirakós elkezdett formát ölteni, nem tudtam nem észrevenni, hogy M. Krisztofer nem véletlenül és aligha csak az elfogyasztott drogok hatására bántalmazta ennyire durván ezt a három embert, akik közül ketten ebbe bele is haltak. Bizonyos formában mindhárman jó kapcsolatban voltak az exével, és azok után változott vérengző rablóvá, hogy a nő elmenekült tőle, minek következtében ugrott emberkereskedelemből származó bevétele.

M. Krisztofert a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség emberölés minősített esetével, felfegyverkezve elkövetett rablással, életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, emberkereskedelemmel, kényszermunkával és lopással vádolja. Vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozzák, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből való kizárással.

SZ. Z. J.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RENDŐRSÉG

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com