Híres szellemképek, amelyekre még nem találtak magyarázatot

Senki sem tudja, hogy ezek a fényképek valódiak vagy manipuláltak.

A szellemképeket mindig fenntartásokkal kell kezelni, hiszen amellett, hogy lehet, hogy csak beleképzelünk valamit a fotókba, még az sem kizárt, hogy szándékos manipulációról van szó, tehát az alábbi szellemképek esetében is csak az a biztos, hogy ezek a leghíresebbek.Robert A. Ferguson szelleme: 1968. november 16-án, Robert A. Ferguson beszéde közben készült a fenti fotó Los Angelesben, egy spiritiszta konferencián. Ferguson később felismerte a mellette megjelenő elmosódott alakot, ugyanis szerinte a második világháború idején, 1944-ben meghalt bátyja, Walter volt az.Kísértetjárta kórház: A Kentucky államban található Waverly Hills-ben fényképezték a fenti fotót, amelyen állítólag annak az ápolónőnek a szelleme látható, aki az 502-es szobában ölte meg magát. A mendemonda szerint a nővér rájött, hogy teherbe esett a klinika tulajdonosától, ám mivel nem házasodtak össze, ráadásul tuberkulózisban szenvedett, ezért az öngyilkosság mellett döntött. Ha a Waverly Hills név ismerősen cseng, az nem véletlen, mivel az Egyesült Államok egyik legkísértetiesebb helyéről van szó.Szellem a pubban: A fenti képen látható fehér szellem az Egyesült Királyban található cumbriai Penrith-i Wolfe Pubban jelent meg az egyik éjszaka.

A szellem mozgását, majd plafon felé történő hirtelen eltűnését, biztonsági kamera vette fel. A helyiek azt beszélik, hogy a pub épülete korábban temetkezési házként funkcionált.Szellem a vasút mellett: A texasi San Antonio egyik vasúti átjárójánál készült a fenti kép. A legenda szerint azoknak a lelke kísérti a helyet, akik a 40-es években halálos balesetet szenvedtek. Állítólag, ha egy autó a vasúti átjáróban áll meg, akkor azt a balesetben elhunyt gyerekek szellemei letolják a sínekről.Idegen férfi szelleme: 1997-ben készítette a fenti képet Denise Russel, aki csak a nagymamáját akarta lefotózni, ám a háttérben feltűnt egy férfi is, akiről kiderült, hogy erősen hasonlít a nagymama egykori férjére, aki a fotó készítésének idején már 12 éve halott volt.A román papnő: Sok ideje beszélik, hogy a kelet-romániai Bakaóban található Hotel Decebal titkos kincseket rejt, azokat pedig egy papnő szelleme őrzi, ezért egyelőre senki sem próbálkozott meg a kincsvadászattal. A fenti kép 2008-ban készült, és azt bizonyíthatja, hogy a legenda igaz.Szellem a teaházban: 2012-ben készült a fenti kép a skót Perthbeni teaházban, aminek tulajdonosa, Dan Clifford arról beszélt, hogy a munkatársaival különös jelenségeket és furcsa hangokat tapasztaltak a fotó készítése előtti napokban.Homályos alak: 1959-ben készült a fenti kép az ausztráliai Alice Springsben található Corroboree Rocknál. Ezen a nagyon híres szellemfotón egy átlátszó női alak látható, ahogy a kezét az arcához tartva a távolba néz.Szellem a lépcsőn: 1936. szeptember 16-án készítette a fenti képet a Country Life magazin brit fotósa, Hubert C. Provand kapitány. A fotón állítólag a Raynham Hallban kísértő barna hölgy szelleme látható.Árny a lépcsőnél: 1966-ben készítette a fenti képet a brit Columbia White Rock nyugdíjas papja, Fr. Ralph Hardy, aki csak az angliai Greenwichi Nemzeti Múzeum elegáns lépcsőjét szerette volna lefotózni, ám utólag kiderült, hogy valami mást is sikerült lencsevégre kapnia.Lord Combermere szelleme: 1891. december 5-én készítette a fenti képet Sybell Corbet, méghozzá a Combermere apátság könyvtárában. A fotón látható székben ülő szellemalak nagyon hasonlít az 1891. december 5-én Wrenburyban eltemetett Lord Combermere-re. A kép tehát a temetés napján készült.Egykori feleség: A fenti képen látható szellem állítólag az a boldogtalan feleség, aki halála óta a Kentucky állambeli Oak Grove hídon kísért. A legenda szerint a nőt a 60-as években dobták a vízbe, méghozzá a saját férje. A nő a halála óta nem tud elszakadni a hídtól.Fiú a farmon: A tervezőként dolgozó Neil Sandbach készítette a fenti képet a dél-angliai Hertfordshire-ben található Tewin Bury Farmon. A fotón egy fiú szelleme látható. Ezzel kapcsolatban a farmon dolgozó munkások elárulták, hogy a terület több pontján is látták már a fehér ruhát viselő fiút.Szellem a Fülöp-szigeteken: A Fülöp-szigeteken található Manillában készült a fenti kép 2000-ben. A fotón szereplő lányok megkértek egy járókelőt, hogy a telefonnal készítsen róluk egy képet (ezért alacsony felbontású a fotó). Amikor visszanézték a képet, akkor mind a ketten frászt kaptak, mert jól látható, hogy a fotón valami megragadta az egyik lány kezét.A kislány szelleme: 1995-ben, az angliai Shropshire-i Wem városházán tomboló tűz idején, készült a fenti fénykép, amit egy fotós lőtt az utca túloldaláról. Amikor a képet készítette, akkor nem láthatta, hogy van-e mozgás, ám a fotón más látszik.A láthatatlan pilóta: 1987-ben készült a fenti fotó, méghozzá akkor, amikor Mrs. Sayer és a barátai az Egyesült Királyság somerseti Yoevilton Fleet Air Arm állomásán tartózkodtak. Az asszony arra kérte a barátait, hogy fényképezzék le, ahogy egy helikopterben ül. Amikor Mrs. Sayer megnézte a fotót, akkor alaposan megrémült, ugyanis a valóságban senki sem ült mellette, míg a kép szerint valaki volt ott.

(Forrás: vilagunk.hu)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com